KÖNYVESBOLTOK

BUDAPEST, LIPTHAY UTCA 12. 

SZEGED, KÖLCSEY UTCA 13. 

DEBRECEN, KOSSUTH UTCA 8.

Libertine blog

Novelláskötettel (is) ünnepeljük a Libertine harmadik születésnapját

Szabados Ágnes
2023.11.17 00:01
Novelláskötettel (is) ünnepeljük a Libertine harmadik születésnapját

Sokaktól hallom, hogy a 2020-as évek olyan ködösek, nehéz visszaemlékezni, mi mikor is történt, hiszen olyan sok (nem várt) esemény történt rövid idő alatt... Néha én is ezt érzem, van azonban egy dátum, amely biztosan örökké ki fog emelkedni a „ködből”, amikor ezekre az évekre gondolok: 2020. november 17-e, a budapesti Libertine Könyvesbolt megnyitásának napja. Ma minden eddiginél különlegesebbé tesszük az évfordulót!

Közel egy éve jutott eszembe az az ötlet, amelynek gyümölcsét immár a kezemben tarthatom: egy különleges novelláskötet a kortárs magyar irodalom fontos, a szívemhez közel álló alkotóinak szövegeivel. Szövegekkel arról a helyiségről, amely minket, olvasókat és az írókat minden bizonnyal összeköt: a könyvesboltról.

Tizenöt kedves barátomat, írókat, költőket kértem meg arra, hogy írjanak egy olyan novellát, amelyből kiderül, miért olyan fontos, már-már szakrális hely egy könyvesbolt. Az Álmodnak-e a normális emberek könyvesboltokkal? című kötetben többek között Dragomán György, Grecsó Krisztián, Harag Anita, Moskát Anita, Simon Márton, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina és Vámos Miklós szövege is olvasható.

Hihetetlen élmény volt látni, miként közelítik meg a szerzők különféle módokon a központi témát, miközben mindannyiuk szövege azt sugározza – legyen szó egy eldugott svájci üzletről, egy különös vásárlóról, egy, a könyveket is érintő vírusról vagy furcsa, vissza-visszatérő álmokról –, hogy nem véletlenül érezzük azt egy könyvesboltba belépve, hogy másik világba csöppentünk.

A belül és – az arany élfestésnek köszönhetően – kívül egyaránt kivételes és ünnepi kötet már kapható a Libertine Könyvesboltokban és a weboldalunkon

A különleges kiadvány mellett – szerencsére azt mondhatom, immár hagyományosan – idén is megrendezzük a Libertine Éjszakáját a budapesti Libertine-ben, ma ez alkalomból is szeretettel várunk mindenkit. Ma éjfélig tart nyitva a budapesti könyvesboltunk, emellett egész nap tortával, pezsgővel, vendégekkel és meglepetésekkel várunk mindenkit, hogy együtt ünnepeljük a Libertine sikersztorijának kezdetét.

Szerző:
Dragomán György, Durica Katarina, Grecsó Krisztián, Halász Rita, Harag Anita, Háy János, Kovács Krisztián, Moskát Anita, Simon Márton, Szentesi Éva, Szabó T. Anna, Szűcs Péter, Tóth Krisztina, Vámos Miklós, Vonnák Diána
Kiadó:
Libertine Könyvesbolt
Borító:
keménytábla, arany élfestés

Álmodnak-e a normális emberek könyvesboltokkal?

Kortárs magyar szerzők novellái a Libertine harmadik születésnapjának tiszteletére. A könyv különlegeségéhez hozzájárul az arany színű élfestés.

 

A Libertine eddigi történetének legkülönlegesebb kiadványa: a kortárs magyar irodalmi élet tizenöt neves alkotójának novellája egy kötetben, amelynek minden sora azt üzeni, hogy az olvasó ember és a könyvesboltok között különleges kötelék van. Legyen szó egy egyetemi barátságról, egy különös idegenről egy svájci kisvárosban, egy titokzatos fertőzésről, amely a könyveket sem kíméli, egy eltitkolt, fiatalkori szerelemről, egy párizsi lakástűzről, egy a múltból érkező, különleges könyvvásárlóról vagy akár egy vissza-visszatérő álomról, a kötetbeli szövegeket olvasva megsejthetjük, mennyire fontos szerepet játszhat egy könyvespolcokkal teli üzlethelyiség az életünkben.

 

A Libertine 2023-ban a harmadik születésnapját ünnepli, ez alkalomból kérte fel kedves kortárs szerzőit Szabados Ági olyan szövegek megírására, amelyekben a könyvesboltnak mint térnek meghatározó jelentősége van. Az Álmodnak-e a normális emberek könyvesboltokkal? című exkluzív kivitelű, aranyszínű élmetszéssel ellátott kötetben.

 

A könyvben Dragomán György, Durica Katarina, GrecsóKrisztián, Halász Rita, Harag Anita, Háy János, Kovács Krisztián, Moskát Anita, Simon Márton, Szabó T. Anna, Szentesi Éva, Szűcs Péter, Tóth Krisztina, Vámos Miklós és Vonnák Diána egy-egy novellája olvasható.

5 499 Ft

Libertine bélelt könyvtok, hogy a könyved mindig biztonságban legyen.

 

Anyaga: szatén, bőr

Tisztítása: kézmeleg nedves ronggyal

 

Magyar termék.

 

5 499 Ft
Kiadó:
Libertine Könyvesbolt

Libertine Könyvesbolt fekete shopper

Stílusos, időtálló és praktikus. A Libertine Könyvesbolt fekete vászontáskája nemcsak mindennapi használatra tökéletes, de igazi könyvrajongói kiegészítő is.
Erős anyagból készült, így elbírja a legnehezebb könyvhalmokat is, miközben letisztult, fekete színével minden öltözékhez illik.

8 999 Ft
Kiadó:
Libertine Könyvesbolt

Libertine golyóstoll

Alumínium golyóstoll matt, metál színű borítással, kék tollbetéttel.
Méret: 11×145 mm
1 499 Ft

Te is kipróbálhatod, milyen egy külön világot megteremteni: a budapesti Libertine Könyvesbolt világát hozhatod létre kézzelfogható formában, egy összeállítható makett segítségével.

999 Ft
Kiadó:
Libertine Könyvesbolt

Libertine könyves bakancslista (plakát)

Igazi könyvmoly vagy? Nincs ötleted, hogy mit olvass a nyáron? Szereted a kihívásokat? Esetleg még a kaparós sorsjegyeket is szereted?
Akkor íme a Libertine könyves bakancslista!
7 500 Ft