KÖNYVESBOLTBUDAPEST, LIPTHAY UTCA 12.  SZEGED, KÖLCSEY UTCA 13. 

DEBRECEN, KOSSUTH UTCA 8.

Libertine blog

Az aranylétrás könyvesbolt: egy darabka Párizs Budapesten

Szabados Ágnes
2022.09.10 15:37
Az aranylétrás könyvesbolt: egy darabka Párizs Budapesten

Aranylétrás könyvesbolt, ékszerdoboz, kézműves könyvkuckó – néhány jól hangzó jelző a Libertine Könyveboltról, amelyet újságírók vagy a hozzánk betérő vásárlók neveztek el így. Mindegyik kedves a szívemnek, mert olyan dolgokra utalnak, amelyeket szerettem volna megvalósítani, amikor eldöntöttem, hogy megvalósítom az álmomat.

 

De mégis milyen út vezetett addig, amíg 2020 őszén, a Covid közepén könyvesboltot nyitottam? Honnan ered a kiadóm és a könyvesboltom neve? Milyen visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatot kaptam az egyik legnagyobb hazai kiadótól, amit mégis visszautasítottam…? Ezt idézem fel a következőkben.

„Ágnes már kamaszkora óta tudta, hogy vannak olyan barátai, akik sosem hagyják el, akikre, bármilyen borzasztó élethelyzetben is találja magát, mindig számíthat, hiszen sosem hagyják cserben: ezek a könyvek.”

Ezzel a gondolattal kezdtem el 2021 októberében papírra vetni egy történettöredéket egy könyvesboltról, amelynek tulajdonosát éppenséggel Ágnesnek hívják. Persze leszögeztem: minden egyezés a valósággal kizárólag a véletlen műve! Az íráshoz jó apropót szolgáltatott A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei című könyv, amelyet együltő helyemben elolvastam, és azt gondoltam, ha tudnék regényt írni, pontosan ilyen hangulatút írnék magam is a Libertine Könyvesboltról. Helyette viszont közös könyvnek választottam, így a könyvesbolt születésnapjának hónapjában ezt olvastuk együtt. Nagyon nehéz egy cikkben, néhány sorban megfogalmazni, mit is jelent számomra a Libertine Könyvesbolt, de kísérletet teszek rá, hiszen, mivel ez a magazin a NIOK-közösség elmúlt öt évéről szól, furcsa lenne, ha éppen azt hagynám ki belőle, ami az egyik legnagyobb eredmény életem során, és amely egy Facebook-csoportból született.

2020 nyarán kezdtem el azon gondolkodni, vajon tart-e már ott ez a közösség, és tartok-e én ott, hogy megteremtsek valamit, ami túlmutat egy közösségi médiás csoporton. Hogy az olvasásnépszerűsítés üzleti alapjait létrehozzam, hogy kijelöljek a magam számára egy olyan hivatást, amely a hobbimra, szenvedélyemre, missziómra támaszkodik. Kockázatos döntés és vállalkozás volt ez ugyan a Covid idején (akkor talán sokan nem is értették), de azt gondolom, életem legnagyobb és legjobb döntését hoztam meg. Fogalmam sincs, honnan eredt ez a hatalmas bátorság. Talán a párom hite is benne volt, aki rengeteget segített a könyvesbolt és a könyvkiadó alapjainak lerakásánál, és segít most is, ha elakadnék.

Mert bizony vannak és voltak is olyan események, amelyek hatására meginogtam. Amikor már eldöntöttem, hogy kiadót hozok létre, csapatot verbuválok, és beszállok a könyvkiadás zárt világába, akkor az egyik legnagyobb hazai kiadó megkeresett, hogy szeretné, ha nekik dolgoznék. Azt szerették volna, ha a kiadón belül létrejön egy olyan regényeket felvonultató sorozat, amelynek a címeit kizárólag én választom ki, és a saját szempontjaim szerint jelentetik meg a nevem alatt. Hihetetlenül csábító ajánlat volt, és úgy is éreztem, szinte kihagyhatatlan. Őrültség lenne erre nemet mondani, gondoltam, ugyanakkor nagyon erős volt bennem az a vágy, hogy amit létrehozok, az a teljes egészében a sajátom legyen. Nem egy másik kiadó alatt, névlegesen a sajátom, hanem valóban az én kezem munkája. Okozott ugyan néhány álmatlan éjszakát, de úgy döntöttem, nemet mondok az ajánlatra, és ez megadta a végső lökést ahhoz, hogy létrejöhessen a Libertine Könyvkiadó és Könyvesbolt. A kettő ugyanis nincs egymás nélkül, így egyszerre kell mesélnem róluk, hogy mindenki értse az összefüggéseket. Következzen is itt egy kis könyvesbolti kitérő.

A Libertine Könyvesbolt picike – mindössze 25 négyzetméteres – terét a legnagyobb otthonossággal igyekeztem berendezni. A célom az volt, hogy aki betér hozzánk, érezze a tér meghittségét, és úgy érezhesse magát, mintha a nappalimban ülne le velem, hogy egy kávé mellett a könyvekről beszélgessünk. A kínálatot tekintve előszelektált kötetektől roskadoznak a Libertine könyvespolcai, ugyanis ezzel is segíteni szeretnénk, hogy az olvasók könnyebben megleljék a következő olvasmányukat. Amikor egy saját könyvesbolt megnyitása kipattant a fejemből, azonnal picike és személyes helyben gondolkodtam, mert az elmúlt évek során rengeteg olvasóval beszélgettem, akiknek egy közös problémájuk volt: ha betértek egy nagy könyvesboltba, akkora kínálattal szembesültek, hogy vagy képtelenek voltak választani valamit, és szorongva, üres kézzel távoztak az üzletből, vagy vettek egy könyvet a borítója és a fülszövege alapján, ám ez később nem is igazán nyerte el a tetszésüket. A Libertine-ben éppen ezért nem található meg az összes kiadó összes kiadványa ömlesztve, hanem kizárólag olyan kötetek sorakoznak a polcokon, amelyekhez valamilyen kapcsolat fűz engem is: olvastam, olvasni fogom vagy szeretném őket, ismerem a szerzőt, a kiadót, és az én ízlésemnek megfelelnek. Többször kérdezik, mi alapján választom ki a könyveket a boltomba vagy épp a szerzőimet a kiadómba: pusztán az ízlésem és intuícióim alapján.

Ennél többször talán már csak a bolt nevének eredetére kérdeznek rá: sokan találgatják, honnan jöhet a libertine név, és miért választottam. Ahogyan oly sok esetben, úgy itt is a lehető legegyszerűbb magyarázat áll a legközelebb a valósághoz. A családnevemet, a Szabadost fordítottuk franciára. Egyszer egy franciául beszélő barátomnak meséltem a terveimről, már ami könyvesboltot, könyvkiadást illeti, akkor mondta, hogy a szabados franciául libertine. Abban a pillanatban ahogy kimondta, tudtam, hogy megvan a brand neve.

Libertine név alatt pedig a bolt és a kiadó egymást erősíti. Az első szerzőnk Peller Mariann lett, akivel legendás már az egymásra találásunk is. A kiadó megalapítása után azonnal az első íróm nyomába eredtem. Ugyan volt valaki, akivel elkezdtünk tárgyalni egy esetleges közös munkáról, de aztán megérkezett az ihlet, hogy megkeressem Peller Mariannt. Írhatnám, hogy komoly üzletasszony módjára felhívtam, hogy ajánlatot tegyek, de a valóság ennél sokkal hétköznapibb, és miért hazudnék nektek? Nemes egyszerűséggel ráírtam Mariannra az Instagramon, hogy lenne-e kedve írni egy regényt, amelynek fókuszában a spiritualitás áll, hiszen hiánypótló lenne, és hitelesnek gondolom őt ebben a témában.

Mariann pedig a legnagyobb meglepetésemre felhívott, és azt mondta, hogy nem fogom elhinni, de már a 80%-át megírta ennek a regénynek, és keresni is akart, hogy ilyenkor mit tanácsolok, mi a teendő, mi a következő lépés. Innen pedig felgyorsultak az események. Hamar eldöntöttem, hogy a stratégiám az lesz, hogy a saját kiadómnál megjelenő könyveket kizárólag saját magam terjesztem, azaz csak online a webshopomban és a Libertine Könyvesboltban lehet majd őket megvásárolni. Ezzel is exkluzívabb megjelenést és fokozottabb figyelmet tudok biztosítani a szerzőim számára.

Nálunk elsődleges szempont a figyelem, amiben nemcsak a vásárlóink részesülnek, hanem a szerzőink is. Sokkal több figyelmet fordítunk a megfelelő olvasmányok kiválasztására egy-egy vásárlónk esetében, és kijelenthetem, hogy a megszokottnál több és személyre szabott figyelmet kapnak a szerzőink is mind a menedzselést, mind a hagyományos vagy a közösségi médiában való megjelenéseket tekintve. Sőt, amit igazán szeretek, hogy klasszikus műhelymunkaként dolgozunk a könyveinken. Nem a tömeggyártás a célunk, hanem hogy minden könyvünkön a szerzővel és a szöveggel legjobban rezonáló szerkesztő dolgozzon, hogy tökéletes borítót alkossunk hozzá, sőt, még a köteteink címét is hosszasan megvitatjuk a szerkesztőségben, hiszen a címnek legalább akkora jelentősége van, mint a szerzőnek. A Libertine Könyvkiadót már öt szerző erősíti. Mariann után a szépirodalmi és a férfi frontot alapoztuk meg azzal, hogy Forró Bence került a Libertine Könyvkiadó berkeibe, akinek olyan egyedi hangja van a magyar kortárs szépírók között, amelyet mindenkinek érdemes megismernie.

Természetesen a gyermekekhez is szerettünk volna szólni, így létrejött az ország (talán a világ) első, Facebook-csoportból létrejött szerkesztősége, amelynek tagjai közösen alkották meg a KÖNYVnyERŐ névre keresztelt könyvet, amely az általános iskolai ajánlott és kötelező olvasmányok feldolgozásához nyújt segítséget.

És ha már gyerekek: nem sokkal később egy újabb szerző érkezett a kiadóba, és vele jött egy szívünknek kedves, új mesehős is, Lajos kutya. Gáncs Kristóf, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs vezetője alkotta meg azt a mesesorozatot, amelyért egy emberként rajong az egész Libertine-csapat.

A tavalyi esztendő abszolút sikerkönyve a kiadónk életében a pszichológiai edukációval foglalkozó Mélylevegő Projekttel való közös munka és az Elmerülő című pszichológiai kézikönyv. Ha eszedbe jutott már ez a kérdés a benned, veled vagy körülötted zajló események hatására, hogy normális-e, amit érzel, valószínűleg nem ismeretlen számodra a Mélylevegő Projekt, az a fiatal pszichológusokból álló csapat, amelynek célja, hogy tudományos igénnyel, mégis közérthetően osszon meg információkat a mentális egészségről és a hangulatzavarokról a közösségi médiában. Most már nemcsak a közösségi oldalaikon, hanem az online térből kilépve, az Elmerülő című könyvükben is közreadják tudásukat a leggyakoribb mentális betegségekről, a napjainkra jellemző pszichés problémákról, valamint a mentális egészség megőrzésének lehetőségeiről, miközben nem maradnak el a tőlük megszokott hasznos emlékeztetők, gyakorlati tippek és tanácsok sem. A kötetben a depresszió, a szorongás vagy a pánikzavar mellett olyan kevésbé ismert, ám sokakat érintő jelenségeket is bemutatnak, mint az imposztorszindróma, a gaslighting-effektus, a mérgező pozitivitás vagy az érzékszervi túlterhelés.

A kiadói portfóliónkban persze olyan minőségi és koncepciójukat tekintve hiánypótló kiadványok is rendszeresen feltűnnek, amelyek a mindennapokban lehetnek az olvasók társai: ilyen az irodalmi szövegeket és irodalomterápiás gyakorlatokat tartalmazó Időnyerő önismereti és határidőnapló vagy a Száz könyvem – Egy olvasó naplója című különleges olvasónapló.

Idén a magyar költészet napját egy verseskötettel ünnepeltük, amelynek szerzője, Kemény Gabriella immár a kiadónk legfiatalabb szerzője, hiszen Gabi 1996-ban született. Első verseskötete 2018-ban jelent meg Zsebuniverzum címmel, második könyve, a Más világok pedig igazi önismereti útikalauz lett, amelyben a Zsebuniverzum szövegeire is reflektál. Versei regényesek, a versciklusok mintha egy nagy történet fejezeteivé állnának össze. Történetté egy mai fiatal nő útkereséséről a randevúk és a párkapcsolati játszmák labirintusában, a barátságok menedékében. A Más világok az öngyógyítás könyve is, amely a traumáktól a gyógyulásig vezet.

A Libertine Könyvkiadóban a célunk a műfaji sokszínűség megteremtése, ennek keretében nagyon szeretnénk még regényeket, önfejlesztő könyveket és külföldi irodalmat is elhozni nektek. Idénre is sok-sok izgalmasabbnál izgalmasabb tervünk van, de nem szaladok ennyire előre, mindenről időben szólni fogok!

A Libertine rengeteg elszakíthatatlan szállal kötődik a NIOK-csoporthoz. Mióta megvan a könyvesbolt, észrevehettétek a törekvést arra, hogy a NIOK aktuális közös könyvét nálunk exkluzív formában, valamivel kiegészítve, esetleg speciális kiadásban szerezhessétek be. Így januárban a Tudatos jelenlét szerzőjének, Szondy Máténak a motivációs levele járt a közös könyvhöz, februárban a regény megszületéséről mesélt az ír szerző, Billy O’Callaghan a Szerelmem, Coney Island kapcsán, márciusban pedig Libertine mézelő virágmagcsomagocskát adtunk A méhek története mellé, amit sokan el is ültettetek. Remélem, azóta kihajtottak a virágok! Áprilisban új borítót álmodtunk meg a Ne mozdulj! című kötethez. Ebben a hónapban minden eddiginél nagyobb extrával készültünk, hiszen egy új sorozatot indítottunk. Ez az Aranylétrás Könyvek, amelyek közé olyan klasszikus műveket válogatunk, amelyeknek minden könyvmoly polcán ott a helye ebben a külsőt-belsőt illetően minőségi kiadásban. A kifinomult borító, a körültekintő papírválasztás és a gondosan szelektált és szerkesztett szövegek miatt érdemes már most beszállni a sorozat tagjainak összegyűjtésébe, annál is inkább, mert ezt egy hosszútávúnak tervezzük. Minden évben egy magyar és egy külföldi irodalmi klasszikussal bővül majd az Aranylétrás Könyvek-sorozat, amely Szerb Antal regényével, A Pendragon-legendával indul. Ennek egyik apropója, hogy 121 éve, 1901. május 1-jén született Szerb Antal, valamint úgy éreztem, hogy az elmúlt években elképesztően sokat emlegetett és a NIOK-ban is tárgyalt Utas és holdvilágon túl ideje lenne, hogy Szerb másik remekművét is elolvassátok. Ősszel pedig egy igazi világirodalmi klasszikussal bővül a sorozat, amely nem kapható már jó ideje, így hiánypótló lesz. Már dolgozunk rajta!

Most, hogy fény derült a Libertine Könyvesbolt és Könyvkiadó nevének eredetére, talán túlzás nélkül mondhatom, hogy ez a néhány négyzetméter és a kiadót alkotó csapat épp olyan elválaszthatatlan részemmé vált, mint a vezetéknevem. Utóbbit kaptam, előbbit megteremtettem, és mindkettőre nagyon büszke vagyok. Nektek pedig hálás, hogy velem vagytok ezen az úton. Bízom benne, hogy sok mérföldkövet ünnepelhetünk még együtt!

Fotók: Peleskey Bence, Laki-Lukács Boldizsár

Szerző:
Virginia Woolf
Kiadó:
Libertine Könyvkiadó
Műfaj:
Irodalom

Mrs. Dalloway

"A létezés költészetének általános érzése" - ez hatja át Virginia Woolf 1925-ben megjelent regényét, amelyet azóta szép lassan a huszadik századi világirodalom legnagyobb remekműveinek sorába emelt az idő - és persze az olvasók, akik mindig valami újat fedezhetnek fel a középkorú asszony csapongó gondolataiban, a férfiak (és a nők) iránti vonzalmainak csipkefinom leírásaiban. A varázsos tudatfolyamból azonban kikerekedik egy megejtő történet is: nemcsak Mrs. Dallowayé, hanem egy volt első vil...
4 499 Ft
Kiadó:
Libertine Könyvkiadó
Oldalak száma:
100
Műfaj:
Irodalom

NIOK Magazin – 2. szám

A tavaszi indulás után megérkezett az idei második NIOK Magazin, amely még informatívabb és sokszínűbb, és még több olvasnivalót ajánl mindazoknak, akik egy (vagy több) jó könyvet keresnek az őszi-téli takarós, forró italos szezonra. Szabados Ági A könyvlista kiadásának történetéről mesél, megismerhetitek Szabó Magdát egy őszinte szeretettől fütőtt olvasó szemén keresztül, ajánlunk kirándulásra alkalmas, az irodalomhoz kötődő úti célokat hazánkban, és olyan komoly témákkal is foglalkozunk, mint a traumafeldolgozás és a könyvek kapcsolata vagy a magánnyal való megküzdés. Utánajárunk, miért drágulnak manapság egyre gyorsabban a könyvek, illetve kinek és miért éri meg e-könyvet olvasnia. És ahogy azt talán már megszokhattátok, bemutatjuk az őszi-téli időszak legfrissebb libertine-es megjelenéseit, és Szabados Ági mellett ismert könyves bloggerek és vloggerek, Edmond és a tízkicsikönyv blogot író Balanyi Daniella is a figyelmetekbe ajánlja a kedvenceit. Szóval ezernyi (NI)OK van arra, hogy olvassátok az új magazint!

1 999 Ft
Nincs raktáron
30
Szerző:
Mélylevegő Projekt
Kiadó:
Libertine Könyvkiadó
Oldalak száma:
288

Öntöző

Legyél önmagad elmekertésze!

A Mélylevegő Projekt 2020 óta megkerülhetetlen a mentális egészség, illetve a gyakori vagy kevésbé ismert pszichológiai kérdések területén. Ismeretterjesztő, szakmailag hiteles, mégis közérthető tartalmakat megosztó online platformjaik követői száma napról napra nő, a tudásukat könyv formájában is közreadó Elmerülő pedig hiánypótlónak bizonyult az általános pszichés működés megismerésében.

Az általános jelenségek után ideje megismerned és megértened önmagad. Ezt a célt szolgálja az Öntöző, amely egyszerre fog kézen és ad szabadságot az önismereti utad kezdetén. Megdönti azt a bizonyos locsolókannát, hogy a segítségével minél közelebb kerülhess a mentális virágzáshoz, egy olyan állapothoz, amelyben eredményesen tudsz megküzdeni a mindennapok kihívásaival.

Az önismereti munkafüzet segítségével képet kaphatsz arról, ki vagy te éppen, mi fontos a számodra, hogyan működsz. Innen elrugaszkodva pedig különféle kérdések megválaszolásával, hasznos módszerek bemutatásával és a hétköznapok során is alkalmazható technikáknak köszönhetően körvonalazhatod a céljaidat, megismerheted a halogatásod vagy a szorongásod okait, és azt is, hogyan csökkentheted ezek jelenlétét az életedben. Mindeközben növekedésnek indulhatnak az életedben a jó dolgok, hiszen ráeszmélhetsz a saját határaidra, leszámolhatsz az időrablókkal, és megtanulhatod a célra vezető kommunikáció alapjait.

Az Öntöző téged szolgál, rólad szól, a mentális egészséged megteremtéséhez és ápolásához azonban rád is szükség van. Ehhez az önismereti munkafüzethez újra és újra visszatérhetsz elmekertészkedésed során.

4 999 Ft
3 499 Ft
Szerző:
Sara Nisha Adams
Kiadó:
Libertine Könyvkiadó
Oldalak száma:
440

A könyvlista

Sara Nisha Adams könyvére akkor bukkantam rá, amikor elhatároztam, hogy ideje egy külföldi címet is megjelentetnünk a Libertine Könyvkiadónál. A könyvlista – ígéretes címnek tűnt. Egy történet, tele más történetekkel, egy könyvtárral, könyvklubbal, könyvlistával, és olyan szereplőkkel, akiknek nem más változtatja meg az életét, mint az olvasás. Éreztem, hogy ezt a könyvet nekünk találták ki! A szerzője egy indiai származású, Nagy-Britanniában élő fiatal lány, akit a nagyapjával való kapcsolata inspirált arra, hogy megírja a regényt.
A történet főszereplő Mukesh, a frissen megözvegyült, idős úr, aki néhai felesége egyik könyvét viszi vissza a könyvtárba, valamint az ott dolgozó fiatal lány, Aleisha, akinek nemrég akadt a kezébe egy különleges könyvlista, elolvasásra vágyó könyvcímekkel. A listán szereplő könyvek olvasása szoros barátsággá fűzi a kapcsolatot Mukesh és Aleisha között, ám még ennél is többet kapnak a történeteknek köszönhetően: az összetartozás érzését, és a tudatot, hogy nincsenek egyedül a világban.
Éreztetek már olyat olvasás közben, hogy ez a könyv tényleg nektek szól? A megtalálása pillanatában még csak sejtettem azt, amit a záró sorok olvasása után már a legutolsó porcikámmal is éreztem: ez a könyv megtalált, nekem kellett kiadnom, hogy eljusson azokhoz az emberekhez, akik immár öt éve a közösségem részei, akik olvasni akaró és tudó, empátiával mélyen megáldott emberek, akik évek óta velem vannak és velem olvasnak, akik érteni fogják, hogy ezt a könyvet nem adhatta ki más! Hogy tökéletes! És ezt látni, érezni fogjátok! Viszont, kedves olvasó barátom, készülj fel: érzelmi hullámvasút lesz, ha elkezded A könyvlistát olvasni!

4 799 Ft
Szerző:
Kovács Eszter
Kiadó:
Libertine Könyvkiadó
Oldalak száma:
224

Köszi, jól

Told a talpad a talajba, és nyújtózz az ég felé a fejtetőddel – a könyv, amelyet a kezedben tartasz, épp olyan, mintha ezt a mozdulatsort gyakorolnád jóga közben. Egyszerre erős és könnyed, van mélysége, és égbe törő, felszabadult öröme. Nem kötelez semmire, mégis úgy érzed, a benne foglalt tanácsokat – legyen szó jógáról, meditációról, mindfulnessről vagy épp az extra sült krumpliról – érdemes beépítened az életedbe. Aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy a hogy vagy? kérdésre mosolyogva ennyit válaszolsz: köszi, jól.

4 999 Ft