KÖNYVESBOLT1027 BUDAPEST, LIPTHAY UTCA 12.  6720 SZEGED, KÖLCSEY UTCA 13.

Libertine blog

Vasárnap Dezső András és Iglódi Csaba dedikál a budapesti Libertine-ben

libertine könyvesbolt
Szűrés törlése
Szabados Ágnes
2023.05.18 10:00
Vasárnap Dezső András és Iglódi Csaba dedikál a budapesti Libertine-ben

Sok különlegessége van a Libertine-nek, de az egyik kétségkívül az, hogy időről időre ellátogatnak hozzánk szerzők, hogy dedikálják a könyveiket, amelyeket megvásárolhatsz a boltban úgy is, hogy személyesen nem voltál jelen az aláíráskor. Úgy döntöttem, ezen a hétvégén igazi, nagybetűs eseménnyé teszek egy páros dedikálást: Dezső András és Iglódi Csaba látogat el hozzánk a budapesti boltba, és persze velem is találkozhat, aki beugrik!

És azt mondtam már, hogy új, nyári dekorunk is van? Szóval lehet válogatni az okok között, miért érdemes betérni hozzánk május 21-én, vasárnap a Libertine-be. 

A budapesti könyvesboltban délelőtt 11 órától dedikálja új könyvét Dezső András, aki ezúttal is egy izgalmas oknyomozó kötettel rukkolt elő: a Nagyfőnök a magyar kriminalisztika történetének talán leghírhedtebb alakjának, Portik Tamásnak a történetét mutatja be. 

A délutánt pedig Iglódi Csabával nyitjuk, aki 13 órától dedikálja nagy ívű családregényét, a Dreher-szimfóniát, amelybe 200 év és négy generáció története is belefért.

Kivételes alkalom az ilyesmi arra is, hogy pár szót válts a szerzőkkel, arról nem is beszélve, hogy a dedikálás gesztusa ma már talán még többet jelent, mint korábban. Gyere, beszélgessünk, osszuk meg az olvasmányélményeinket, töltsünk együtt egy szuper vasárnapot a budapesti Libertine-ben! Délelőtt 11 órától 15 óráig, vagyis a nyitvatartási idő alatt bármikor jöhetsz. Jelöld vissza a Facebook-eseményt is, hogy semmiképp se maradj le róla!

Szerző:
Dezső András
Kiadó:
21. Század Kiadó
Oldalak száma:
428

Nagyfőnök – dedikált

"Talán nem is készült olyan nagyon arra, hogy bármelyik pillanatban eltűnjön. Talán tényleg elhitte magáról azt, amit a hozzá legközelebb állók szerint másokkal is igyekezett elhitetni: a láthatatlanságát. Élve az önszuggesztióval, gyakran még a tükör előtt is azt mondogatta magának, hogy a hatóságok előtt láthatatlan."

A magyar kriminalisztikában a rendőrség és az alvilág nem sok bűnöző nevét hozta annyi gyilkossággal és emberölési kísérlettel összefüggésbe, mint Portik Tamásét. Ezek között van az egész országot megrázó 1998. júliusi Aranykéz utcai robbantás vagy a médiacézár, a politikai-gazdasági elithez tartozó Fenyő János hidegvérű meggyilkolása is. Akadnak olyan ügyek, amelyekben már ítélet született, és olyanok is, amelyekben a rendőrség letett arról, hogy valaha is bíróság elé állítsa az elkövetőket.

Hogyan lett egy telefonfülkéket feltörő utcagyerek tíz évvel később az ország egyik leggazdagabb bűnözője? Milyen folyamatok vezettek el a kilencvenes évek alvilági gyilkosságaihoz? Hogyan konspirált az évekig illegalitásban élő Portik Tamás és köre? Vajon kinek álltak érdekében a politikai robbantások? Kik voltak Portik segítői? Minek köszönhető, hogy évekig nem tudták elfogni és felelősségre vonni? Milyen volt üzletemberként? Mi vezetett végül a bukásához? Miért árulták el?

A Maffiózók mackónadrágban, a Magyar kóla és a Fedősztori bestsellerek szerzője, Dezső András oknyomozó újságíró ezúttal Portik Tamás és körének felemelkedését és bukását dolgozta fel a nyolcvanas évek kezdetétől napjainkig. Kutatása során a szerző Portik egykori bizalmi köréből is tudott információkat szerezni, így könyvéből sok-sok olyan részlet kiderül, amelyet eddig a nyilvánosság nem ismert.

4 990 Ft
Szerző:
Iglódi Csaba
Kiadó:
Athenaeum Kiadó
Oldalak száma:
429

Dreher-szimfónia - Komlótól a koronáig / Családregény négy tételben

Iglódi Csaba a Dreher család négy generációjának sorsáról mesél kétszáz évet átölelő családregényében. És még mennyi mindenről szól ez a road movie, ami egy olyan korból indul, amikortól még éppen száz évet kellett várni az első filmszínház megnyitására, de szinte a jelenünkig nyújtózik... "Ami rajtam múlik, az rajtam nem múlhat." - Dreher Anton hitvallása állhatna akár a családi címeren is, annyira végigkíséri utódait. A fő szálat ugyan négy férfi sorsa szövi és köti a jelenig. A tehetség, a kitartás és a szerencse mágikus háromszögének a felejtés ellen íródott regénye ez, tradícióról és innovációról. Meg persze asszonyokról, egy férfiak uralta régi világban, akik nevét ugyan kisebb betűvel jegyzik fel az évkönyvek, de hatásuk maghatározóbb, mint a vérzivataros évszázadok összes kataklizmája. A családregény mesél arról is, hogy miként építette fel - egymás után uralkodva, de az elődök gazdag hagyatékára támaszkodva - különleges világát az Alapítót követő Sörkirály, az örökébe lépő Innovátor, és az önhibáján kívül vesztessé lett Egyesítő. Iglódi Csaba gondosan gyűjtötte és gyúrta regényébe az olyan, eddig talán kevésbé ismert tényeket, mint hogy a család nevéhez fűződik a bécsi láger sör kifejlesztése, az első közép-európai gőzgép üzembe helyezése, ugyanitt az automobilizmus felvirágoztatása, az angol mintán alapuló versenylótenyésztés meghonosítása otthon, majd a martonvásári Brunszvik-kastély felújítása, és természetesen a kőbányai Dreher Sörgyár alapítása már itthon. Főszereplőink főzdéből gyárat fejlesztettek, és a termelés mellett az alapanyaggal szolgáló mezőgazdaságban és a fogyasztókat maguk mellé állító kereskedelemben is terjeszkedni tudtak. Négy mai országban is jelen voltak, hiszen Bécs mellett Triesztben, a csehországi Michelobban és a Pest melletti Steinbruchban, azaz Kőbányán is megvetették a lábukat. A tények azonban csak a kiindulópontként szolgálnak a Dreher-szimfóniában. Az üzletet átszövi az élet, az írói fantázia további színeket és ízeket csempész az amúgy is kalandos sorsokba. Iglódi Csaba értő tolmácsolásában megelevenedik a napóleoni háborúk utáni Bécs belvárosa, inasként követve egyik hősünket elutazunk Európa fontos központjaiba, és eljutunk Angliába is, ahol az ipari kémkedéstől sem riadunk vissza. Utunk során feltűnnek a kor hírességei: zeneszerzők, színésznők, különféle hercegek és grófok, valamint úri- és névtelen lányok a félvilágból. Eldönthetetlen, hogy melyik valós alak közülük, s ki csupán az alkotó képzelet szüleménye. Bár történelmi utazáson veszünk részt, a családi kötelékek örömei és keresztjei, a gyász, a szerelem és a hűség ma is, mindannyiunknak a zsigereiben ismert érzelmek, ezért is tudunk a szereplők igazi útitársai lenni olvasóként.

6 990 Ft
Szerző:
Dezső András
Kiadó:
21. Század Kiadó
Oldalak száma:
425

Fedősztori

Trükkös titkosszolgálati játszmák, árulások, titkok és bűnök, meglepő fordulatok Dezső András új könyvében. A Maffiózók mackónadrágban és a Magyar kóla című bestsellerek szerzője ismét egy zárt, a nyilvánosság előtt kevéssé ismert világba merül el és ragadja magával az olvasót. Egy olyan világba, ahol a legtöbbször semmi sem az, aminek látszik.Megtörtént, ám hosszú időn át szigorúan titkos aktákban lapuló és eddig nem publikált magyar kémsztorik részletes rekonstruálásán túl a szerző felfedi ...
4 290 Ft
Szerző:
Dezső András
Kiadó:
21. Század Kiadó
Oldalak száma:
381

Magyar kóla - A kokain útja Magyarországon

A 2019-es év talán legnagyobb könyves szenzációja, a Maffiózók mackónadrágban című bestseller szerzője, a távozó indexes oknyomozó újságíró, Dezső András újabb alvilági történetek feltárására szánta rá magát. Ezúttal a magyarországi kokainpiac és a drogban úszó elit világába ad betekintést.

Vajon élnek-e Magyarországon kokainbárók, vagy a hazai nagyágyúk csak kispályások a világ többi országának kereskedőihez képest? Hol helyezkednek el a magyar bűnözők a...
3 990 Ft