Szívből gratulálok az Év Könyve elismeréshez! Ha jól sejtem, komoly hatást válthatott ki belőled a hír, ugyanis már a legjobb tíz közé kerülést is alig hitted el. Mi volt az első reakciód és gondolatod a végeredmény láttán?
Békét éreztem: arra gondoltam, hogy ez a könyv most tényleg megkapta azt az elismerést, amit megérdemelt, ami méltó a rengeteg kreativitáshoz, munkához és őszinteséghez, amit az egész csapat belerakott.
Korábban úgy nyilatkoztál, hogy soha nem voltál népszerű. Most mit kaptál a könyv sikerével? Önbizalmat? Motivációt? Boldogságot? Ihletet?
A tudást kaptam, hogy képes vagyok fontos és csodálatos dolgok létrehozására. Az önbizalmam pedig a sokszorosára nőtt a könyv megjelenése óta, ez pedig elsősorban azért van, mert a Libertine csapata és Turi Tímea, a kötet szerkesztője hitt bennem. Ez már egy örök pecsét marad a számomra.
„Az, hogy most épp a szókimondásom, a rossz magaviseletem, a külső-belső tökéletlenségeimmel való nyilvános szembenézés, de még ez a sok kirekesztés-tapasztalat is, ironikus módon fáklyává tett emberek életében, a legnagyobb csoda, ami valaha történt velem” – ezt írtad egy érzelmes Instagram-bejegyzésben, miután a könyvfesztiválon dedikáltál. Hogyan éled meg ezt a csodát? Milyen hatással van rád ez a figyelem? Átalakult a személyiséged?
Kábé húszéves korom óta van jelen a „figyelem” az életemben. Akkor még nem igazán tudtam integrálni a személyiségembe, dacos lettem tőle, a nárcisztikus gondolatok és a folyamatos szorongás, önbizalomhiány váltogatták bennem egymást. Mostanra nagyjából letisztult bennem ez az egész, főleg, hogy ezerötszáz kilométerre élek a jelenlegi közönségemtől: megszerényedtem, összébb húztam magam, de közben valahogy gátlástalanabb is lettem. Londonban muszáj gátlástalanabbnak lenni, ha szeretne az ember kihallatszódni a tömegből. Tudom, hogy a figyelem legtöbbször nem egészen nekem szól, hanem a virtuális lenyomatomnak vagy a lírai énemnek. Ettől még érdekel, de inkább kíváncsi vagyok, semmint egy zaklatott dopaminfüggő. Praktikusan állok a lájkokhoz, az interjúkhoz és a fellépésekhez: igyekszem elemezni és értelmezni, mi van hatással az emberekre, és miért. Persze emellett rendkívül hálás vagyok mindenkinek, hogy meghallgatnak és kapcsolódnak hozzám. Kivételes érzés olykor azzal találkozni, hogy azok, akik engem inspirálnak, értékesnek tartják, amit csinálok. Egy ideje már bőven pozitív az életem mérlege, traumástul, mindenestül.
Vannak nemzetközi terveid, vagy a könyvek terén maradsz az anyanyelvnél?
Most már nagyjából fele-fele arányban írok angolul és magyarul. A Libertine-nek a Más világok eredetije mellett az angol nyelvű kézirat jogát is átadtam: már a kezdetektől tervben volt, hogy megjelentetjük angolul is. Jelenleg közönséget toborzok előre a könyvnek Londonban, ugyanúgy, ahogy az első verseskötetem megjelenése előtt Budapesten tettem. Hiperaktív vagyok a közösségi médiában, spoken word (’kimondott szó’, hangos versfelolvasási módokat magába foglaló előadóművészeti forma – a szerk.) eseményekre járok, networkölök, meg persze fordítok, most már talán nem annyira sután, mint amikor elkezdtem.
A közösségi médiában valóban szókimondó vagy, ott már azt is írtad: ha hamarabb találkozol Ágival és a Libertine-csapattal, talán nem is költözöl Londonba. Persze hozzátetted, hogy nem bántad meg, de úgy sejtem, eljátszottál a gondolattal: mi lenne, ha még Budapesten élnél?
Van, hogy eszembe jut, hogy mi lenne ha, de mivel nagyjából tudom, hogy mi lenne, ezért nem szoktam sokat időzni ezekkel a gondolatokkal. Az biztos, hogy a magyar piacról élnék meg, és szinte kizárólag magyarul érvényesülnék, miközben folyamatosan rosszul érezném magam a politikától, és nagyjából ugyanazokkal a kulturális szereplőkkel karöltve igyekeznék platformokat létrehozni, mint a kiköltözésem előtti években. Mármint amikor éppen jól lennék, és nem viselne meg rettenetesen a magyar közhangulat. Iszonyatosan tisztelem azokat, akik ebben a környezetben kitartóan és sikeresen dolgoznak azon, hogy felemeljenek másokat és közösségeket hozzanak létre: ilyen Szabados Ági is. De én elfáradtam, és szeretnék többnyire a távolból alkotni és segíteni, amennyire lehet.
Zenés, verses esteket szervezel Londonban. Milyen hatást váltanak ki a verseid Angliában? Feltételezem, hogy egy árnyalatnyival más a „vibe”, így más észrevételek érkeznek onnan, mint Magyarországról. Milyen visszajelzéseket kaptál az elmúlt hónapokban?
A saját eseményeimen sosem lépek fel, de máshol előfordul, hogy igen. Nagyon érdekes: úgy látom és érzem, hogy angolul vicces vagyok. Nem teljesen értem, hogy ez hogy lehet, de amikor a legszomorúbb verseimet lefordítottam, és spoken wordként adtam elő, valahogy stand up comedyba ment át az élmény, felszabadultan folytak a mondatok és a nevetőszünetek. Mégis azt érzem, hogy a közönség kapcsolódásának mélysége nem változott, csak angolul valahogy felülnézetből történnek meg velem a szövegek, egy lépéssel távolabbról, egy olyan helyről, ahol már a tragédiákon is szabad nevetni. Összességében sokkal többet értenek belőlem és az eredeti szándékomból az itteni olvasók, mint azt gondoltam volna. Nem kell annyira félni attól, hogy mi veszik el a fordításban, inkább meg kell találni a módját annak, hogy a szerzői-emberi esszenciánk meg tudjon jelenni angolul is.
Már tervezed, esetleg írod a következő kötetet? A Más világok tartalmát korábban Ági úgy jellemezte: útkeresés az öngyógyítás felé. Most milyen átalakulás van az életedben, milyen úton jársz, amely versekhez ad ihletet?
Mindig van mit gyógyulni, nem hiszem, hogy ez a folyamat valaha véget ér, de most sokkal kevésbé hangsúlyos fogalom a „traumafeldolgozás” az életemben, mint akár egy éve volt. Most leginkább az érdekel, hogy felfedezzem, mekkora hatalmam van valójában, ki vagyok a feleslegesen cipelt bőröndjeim nélkül, hogyan lehet átírni a mintákat és kihasználni a teljes potenciálomat. Például: mit tud valójában a testem, ha vigyázok rá, ha a megfelelő dolgokat adom meg neki? Milyen fizikai és mentális dolgok tudnak spontán gyógyulni, ha a psziché nincs stressznek kitéve? Mit tudok véghez vinni, ha nem bénítom meg magam szorongással és pesszimizmussal? Mekkora hatással lehetek más emberek életére, ha kitartóan lobogok, és hiszek a küldetéseimben? Mennyire lehet könnyed, vicces, kalandokkal teli és szenvedélyes a létezés, ha tudatosan veszek részt benne? Igen, tervezek harmadik kötetet, és egy éve először annyi versre való gondolatom van, hogy nem is tudok velük írásban lépést tartani.
