KÖNYVESBOLTBUDAPEST, LIPTHAY UTCA 12.  SZEGED, KÖLCSEY UTCA 13. 

DEBRECEN, KOSSUTH UTCA 8.

Libertine blog

Így merít erőt a könyvekből Szilágyi Liliána

mutasd a könyvespolcod
Szűrés törlése
Szabados Ágnes
2023.05.07 10:40
Így merít erőt a könyvekből Szilágyi Liliána

A Mutasd a könyvespolcod! legfrissebb epizódjának főszereplőjét évekig tehetséges sportolóként ismerte az ország, majd amikor az Európa-bajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok úszó őszintén mesélt fizikai, lelki és szexuális bántalmazással teli gyerek- és fiatalkoráról, ő lett „a traumatizált, fiatal lány”. Mióta ismerem a történetét, lenyűgöz az ereje, az élethez való hozzáállása. Kíváncsi voltam, miből táplálkozik mindez, ezért látogattam el Szilágyi Liliánához.

Liliána, amint ez a beszélgetésből is kiderül, különleges lány, aki az olvasáshoz és a könyvekhez is átlagon felüli érzékenységgel fordul. Megpróbáltatásokkal teli gyerekkorában az olvasás megteremtette számára annak a lehetőségét, hogy kiszakadjon a valóságból, a könyvek pedig azóta is rengeteg módon határozzák meg az életét.

Az az elv, hogy ne bántsunk másokat, abszolút él, de ha van valamilyen vágyad vagy gondolatod, azt tedd meg! Állj bele új helyzetekbe! – így foglalja össze Liliána azt, amit a könyvektől kapott. Meg is mutatja, melyik az a kötet, amelyik arra inspirálta, hogy másokkal is megossza a történetét, de nem ez az egyetlen különlegesség, ami szóba kerül. A fiatal lány jelenleg is olyan önismereti úton van, amelynek során nemcsak önmagával igyekszik tisztába kerülni, hanem mások szemét is szeretné felnyitni.

Szóba kerül az asztrológia, a jobb és bal agyfélteke, sőt, még a tarot-kártya is, a beszélgetésbe pedig újra és újra bekúsznak a lány híres felmenői, a vízilabdázó Gyarmati Dezső és korának fontos, tragikus sorsú színésznője, Bara Margit. Rajtuk kívül hosszan időzünk Murakami Haruki regényvilágánál – kiderül, meg tud-e győzni Liliána arról, hogy ismét nekifussak a Murakami-olvasásnak –, végül pedig egy igazán különleges kötet is előkerül, amelynek szerzője ugyancsak családtag, Liliána dédapja, a címe pedig A világdráma utolsó felvonása – mintha magában rejtené mindazt a családi múltat és örökséget, amellyel a lánynak meg kell küzdenie.

Hálás vagyok, hogy Liliánát és a döntéseit, az életfilozófiáját kicsit mélyebben is megismerhettem, és hogy kiderült: a legtöbb meghatározó életesemény mögött bizony ott vannak mozgatórugóként az olvasmányaink.

Ha nem akarsz lemaradni a Mutasd a könyvespolcod! minden vasárnap érkező, új részeiről, iratkozz fel a Youtube-csatornámra!

Szerző:
Annie Ernaux
Kiadó:
Magvető Kiadó
Oldalak száma:
128

A hely / Egy asszony

A friss Nobel-díjas Annie Ernaux két kisregénye olvasható ebben a kötetben. A két írás a szerzőtől megszokott szikár, pontos és kíméletlenül őszinte mondatokban beszéli el egy férfi és egy nő - Ernaux édesapja és édesanyja - életét.

A hely, amellyel az írónő első nagy irodalmi sikerét aratta, az apáról szól, aki nincstelen, iskolázatlan családból származott, de hihetetlen fegyelemmel és szorgalommal egy szatócsüzlet-kávézó tulajdonosává küzdötte fel magát a normandiai kisvárosban. A viszonylagos anyagi biztonság megszerzése mellett azonban nem marad idő a műveltség elsajátítására, ami folyamatos szégyenérzettel tölti el - miközben a középiskolai tanárrá, majd párizsi íróvá váló lánya árulónak érzi magát.

Az Egy asszony Ernaux édesanyjának életét beszéli el, nem sokkal azután, hogy Alzheimer-kórban, emlékezetét és szellemi-fizikai képességeit fokozatosan elveszítve meghalt. Ernaux két kisregénye a család felemelkedéséért küzdő szülők életén kívül a szülő-gyermek kapcsolat összetettségéről - szeretetről, gyűlöletről, összetartozásról, bűntudatról -, a szülők halála utáni talajvesztésről és a társadalmi felemelkedés megaláztatásairól is szól.

3 699 Ft
Szerző:
Miranda Cowley Heller
Kiadó:
21. Század Kiadó
Oldalak száma:
378

Papírpalota

#1 New York Times bestseller
Amazon #1
Reese Witherspoon-könyvklub

Ez a ház, ez a hely minden titkomat ismeri.

Elle ötvenéves, három gyermek anyja, boldog házasságban él. Július van, a Cape Codon található családi nyaralóban, a Papírpalotában ébredeznek, Elle gyerekkora óta itt tölt minden nyarat. Ez a reggel más, mint a többi: előző éjjel Elle és gyerekkori barátja, Jonas kisurrantak a hátsó ajtón át a sötétbe, és életükben először szexeltek egymással. Közben a házastársaik gyanútlanul beszélg...
5 990 Ft
Szerző:
Náray Tamás
Kiadó:
Libri Könyvkiadó
Oldalak száma:
341

Anyám szerint

Kicsoda valójában Náray Tamás? Itthon és külföldön elismert divattervező, festőművész, író, Spanyolországban élő világpolgár vagy debreceni lokálpatrióta? Netán mindez egy személyben? Erre a kérdésre ad választ a szerző legújabb és talán legszemélyesebb, legszókimondóbb kötete, amelyben egy csokorba gyűjtve adja közre életének személyiségformáló eseményeit, a családi legendárium történeteit. A sodró lendületű írásokból ugyanakkor egyfajta korrajz is kirajzolódik a szocializmus és a rendszervá...
5 299 Ft
Szerző:
Grecsó Krisztián
Kiadó:
Magvető Kiadó
Oldalak száma:
238

Lányos apa

Családi történetek olvashatók ebben a könyvben: a szülőkről, akik nevelnek minket, vagy épp a szülőkről, akikké válhatunk. Hogyan határozzák meg a saját gyerekkorunk történetei a felnőttkori választásainkat? Meg lehet-e szakítani a rossz mintákat, meg lehet-e őrizni a jókat? Hogyan lehet érvényesen elmesélni, mekkora boldogság - minden nehézség ellenére - apává válni? Grecsó Krisztián történetei mindig egy apróságból indulnak - legyen az egy játszótéri séta a kislányával vagy egy kamaszkori emlék -, ám rendre olyan távlatot keresnek, amelynek segítségével nemcsak a szerző, de az olvasó is megértheti saját sorskérdéseit. A nehéz témák elmesélésén is átüt a derű, a boldogság keresése, amely minden ellenkező híresztelés ellenére nagyon bonyolult állapot.

4 999 Ft
Szerző:
Avni Doshi
Kiadó:
Park Könyvkiadó
Oldalak száma:
325

Égett cukor

"Veszedelmes és gyönyörű."
Elizabeth Gilbert, az Ízek, imák, szerelmek szerzője

A múlt emlékét Tárá is őrzi valamiképp, Antárá is, de máshogyan. Mindketten állhatatosan nyalogatják az egymástól kapott sebeiket.
Tárá zűrös lány volt annak idején. Szerelem nélküli házasságából előbb egy ásramba menekült, aztán egy ideig koldusként tengődött, hogy jómódú szüleit bosszantsa, majd éveken át futott egy toprongyos, hajléktalan művész után - és közben végig ott volt vele a kislánya. Most azonban utolérte a demencia, kétszer ad fizetést a bejárónőnek, és egész éjszakára nyitva felejti a csapot. Antárára vár a feladat, hogy gondoskodjon az anyjáról, aki soha nem gondoskodott róla.

Az Égett cukor emlékekről és mítoszokról szól, arról, hogy a saját magunknak mesélt történetek miképp válnak valóságosabbá a tükörképünknél is. Féltékenység, megszállottság, árulás témáit járja körül. Éleslátó szarkazmus szövi át, és arra keresi a választ, hogy vajon mennyire ismerjük a hozzánk legközelebb állókat és végső soron saját magunkat.

"Hazudnék, ha azt állítanám, hogy anyám nyomorúságos állapotában soha nem leltem örömet."

Avni Doshi (1982, New Jersey) brit regényíró. Az Égett cukor az első könyve, amely felkerült a Booker- és a Pen Hemingway-díj rövid listájára. Indiában White Cotton címen jelent meg. A szerző jelenleg Dubajban él.

4 999 Ft
Szerző:
Bernardine Evaristo
Kiadó:
Európa Könyvkiadó
Oldalak száma:
440

A lány, a nő, a többiek

A lány, a nő, a többiek a kortárs brit nők egymással összefonódó közösségének megindító és reményteli története, és a jelenkori Nagy-Britannia egyszerre szórakoztató és megrázó tablóképe.

A sokhangú regény tizenkét szereplője nagyon eltérő életet él: Amma leszbikus színházi rendező éppen élete nagy lehetőségére, darabjának premierjére készül a Nemzeti Színházban; régi barátja, Shirley tanár, több évtizedes munka után is london egyik pénzhiányos iskolájában rekedt, eg...
4 999 Ft
Szerző:
Elif Shafak
Kiadó:
Európa Könyvkiadó
Oldalak száma:
448

Becsület

Elif Shafak keleti-nyugati története a fenséges Eufrátesz folyónál kezdődik és végződik, ahol egy kurd faluban élt két ikerlány. Arrafelé "a becsület nem csak jelző volt, névként is használták. Az ember adhatta a Becsület nevet a gyermekének, feltéve, hogy fia született. A becsület és a tisztelet a férfiak tulajdonsága volt. Az idős, a középkorú, a fiatal, sőt még a tejszagú csecsemő fiúnak is kijárt a tisztelet. A nőknek viszont nem. Nekik egy másik szó jutott osztályrészül: a szégyen." Az e...
4 599 Ft
Szerző:
Péterfy-Novák Éva
Kiadó:
Libri Könyvkiadó
Oldalak száma:
174

Egyasszony

Egy fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de harca kudarcra volt ítélve...
Azóta eltelt több mint harminc év, a lányból asszony lett, de nem sikerült feldolgoznia az átélteket. Ezért kezdett blogot írni, amit rövid időn belül százezrek olvastak.
Péterfy-Novák Éva története a veszteség utáni továbblépésről és az elfogadás folyamatáról szól -...
4 399 Ft
Szerző:
Grecsó Krisztián
Kiadó:
Magvető Kiadó
Oldalak száma:
320

Mellettem elférsz

Grecsó Krisztián családregényének hősei hisznek az öröklődésben. Tudják, hogy a génekkel együtt sorsot is kaptak. A főszereplő - egy harmincas éveinek közepén járó férfi - aggódva figyeli magát, saját mozdulatait, testének minden változását. Barátnője elhagyja, ráadásul egy családi titok véletlen lelepleződése miatt rejtélyek hálójába gabalyodik. Miközben minden talányt földerít, és lassan megismeri családja viselt dolgait, magára ismer. A türelmetlen lánykérésekben, a titkos szerelmekben, a ...
3 999 Ft
Szerző:
Roald Dahl
Kiadó:
Kolibri Gyerekkönyvkiadó
Oldalak száma:
304

Matilda

Matilda különleges lány, de a szülei sajnos komplett idióták.
Az apja szélhámos, az anyja meg sötét, mint egy belső zseb. Ki nem állhatják a lányukat, azt szeretnék, ha többet tévézne, és kevesebbet olvasna. Czukor kisasszony, a tündéri tanárnő viszont hamar rájön, hogy Matilda zseni. Az iskola rettegett igazgatónője azonban mindkettőjük életét megkeseríti... Még szerencse, hogy Matilda elképesztő trükköket tartogat a tarsolyában, és nem fél megmutatni a szörnyű felnőtteknek, hogy vele j...
3 999 Ft
Szerző:
Ali Smith
Kiadó:
Magvető Kiadó
Oldalak száma:
273

Tél

Négy ember tölti együtt a karácsonyt egy cornwalli házban. Hárman közülük rokonok, ám látszólag alig van több közük egymáshoz, mint a negyedik vendégnek, akit a véletlen sodort az útjukba. Art természetíró-blogger, aki túl van egy szakításon, ám nem akar egyedül érkezni az anyai házba, ezért magával viszi a buszmegállóban megismert Luxot, és ezer fontot fizet neki, ha három napig a barátnőjének adja ki magát. Anyja, Sophia mindent feláldozott a karrierjéért, nyugdíjas éveit magányosan tölti a...
4 499 Ft
Szerző:
Elif Shafak
Kiadó:
Európa Könyvkiadó
Oldalak száma:
433

Az eltűnt fák szigete

Nicosia az egyetlen kettéosztott főváros a világon. Más nyelv, más írás, más emlékezet uralkodik a két oldalon - írja Elif Shafak új regényének elején. Mégis van, ami akadálytalanul jár át a görög és a török Ciprus határán: a szél, a madarak - és a szerelem.
De mennyi esélye van a hetvenes években az egyik napról a másikra földi pokollá váló Nicosiában az elszabaduló erőszak közepette egy görög fiúnak, Kosztasznak, és egy török lánynak, Defnének, hogy felülírják a ...
4 799 Ft