Rejtő Jenő mint szerző, mint kalandor, mint életművész – éppolyan sok oldalról be- és megmutatható, mint amennyi mulatságos és sziporkázó humorú regényt köszönhetünk neki. Életrajza helyett sokkal inkább legendáriuma van. Kik voltak a barátai, hogyan vélekedtek róla a kortársai, munkatársai, hovatovább (későbbi) rajongói? Ennek járunk utána.
Karinthy Frigyes
Talán legendásnak nevezni túlzás volna, de tény, hogy Karinthy és Rejtő jó barátságban voltak, kedvelték egymás társaságát – annál is inkább, mivel Karinthy, hasonlóan Rejtőhöz, ugyancsak nem vetette meg a kártyázást; az írótársaitól elnyert összegek fontos bevételi forrást jelentettek számára. Veres András írja – Kosztolányiné visszaemlékezéseire hivatkozva – a Karinthy és Rejtő barátságáról szóló tanulmányában, hogy a szóban forgó két szerző még Karinthy halálának napján is kártyázott. Thuróczy Gergely Rejtő-kutatónak köszönhetően azt is tudjuk, hogyan alakult a kártyaparti, hiszen az eset pontos leírását is megtalálta Kosztolányi Dezsőné egyik írásában: „14 pengőt találtak a zsebében. Rejtő Jenőtől, a penzió egyik állandó lakójától, a P. Howard álnéven humoros detektívregények írójától nyerte kártyán, még a délelőtt (Karinthy Frigyesről, Múzsák, 1988, 170. oldal).
Karinthy és Rejtő kapcsolatának érdekes állomása az az 1931-es újságcikk is, amelyben Karinthy „keresteti” az „eltűnt”, sőt „öngyilkosságra készülő” Rejtő Jenőt – ami, természetesen, felkeltette az érdeklődést az akkoriban még kevésbé ismert író iránt. Kapcsolatukat még fontosabbá teszi Rejtő apjának, Reich Áronnak a megjegyzése, miszerint Rejtő talán Karinthy miatt fordult ponyvairodalom, illetve a műfajparódiák felé: „Talán Karinthy az oka, hogy erre a műfajra adta magát – nyilatkozta Reich. – »Ez való a te humorodnak« − mondta neki Frici a Japán kávéház teraszán.”
Babits Mihály
Babits már nagybeteg volt, amikor beszélgetőfüzeteinek egyikében arról ír, hogy nem tudja beszerezni a Piszkos Fred, a kapitány című regényt. Később azonban sikerrel járt, 1940 novemberében pedig egyenesen azt írta Rejtőről, hogy pillanatnyilag ő a „legdivatosabb magyar író”. Noha személyesen valószínűleg nem ismerték egymást, pályáját ezután is figyelemmel kísérte, feljegyzéseiből azonban kiderül, hogy idővel ráunt a Rejtő-regényekre.
Kabos Gyula
Rejtő kalandos életének újabb állomása volt, amikor 1927 és 1930 közti nyugat-európai csavargása után visszatért Magyarországra, egyúttal a színház világába is. Háziszerző lett a harmincas évek legjobb pesti kabaréjában; Aki mer, az nyer című zenés darabját csak Budapesten mintegy 150-szer adták elő. Az általa írt darabokban a korszak legismertebb és legjobb színészei játszottak, köztük Kabos Gyula is, akihez jó barátság fűzte az írót.
Hajnalonta gyakran sétáltak együtt a városban, amint ezt Rejtő az Ezen egy éjszaka című műve előszavában is írja. Egy alkalommal Rejtő egy kézirat felett bóbiskolt kora reggel, amikor Kabos megszólította: „Mi a fenét ül itt? Jöjjön sétálni. Maga mindig ír! Ezt még becsületszavamra nem láttam… Megnézzük a Margit hidat.” Ezeken a sétákon Kabos nemcsak sokat viccelődött, hanem különféle ötleteit is megosztotta az íróval – az egyik ilyenből született az Ezen egy éjszaka című regény, amelyet Rejtő a zsidótörvények elől Amerikába kivándorló Kabos emlékének ajánlott.
Boross Elemér
Boross Elemér nevét talán már kevesen ismerik: az 1900-ban született Boross költőként, színműíróként és dramaturgként tevékenykedett Budapesten. Rejtő jóbarátjaként így emlékezik rá Velük voltam című könyvének Péhovard című írásában: „Lehetett volna bokszbajnok, színész, filozófus, mintagazda, tengerész, kereskedő, egyetemi tanár, fakír, testőr, csillagász, borszakértő, legionárius, csempész, missziós pap, futballtréner és még sok minden. Így aztán az lett, aki. Talán több, mint ami szeretett volna lenni…”
Ritter Aladár
Ritter Aladár ugyancsak ponyvaszerző volt a 20. század első felében, és mint ilyen, sok időt töltött Rejtővel. A harmincas évek elején például egy általuk Kiskésdobálónak hívott kocsmában jöttek össze rendszeresen uzsonnára – ami egy jó adag hagymás rostélyos volt.
1984-es visszaemlékezésében ezt írja: „Szerintem két Rejtő-Howard volt. Az egyik: kellemes, barátságos, szeretetre méltó, nagyszerű csevegő, a szórakoztatás mestere. A másik: a nagyhangú, izgága, hirtelen haragú, ellentmondást nem tűrő, nem egyszer igen goromba, sőt erőszakos fickó. Szinte érthetetlen volt, hogy az első számú kedves Rejtő pillanatok alatt – például egy ellenvetés miatt – átváltott a másodikra: a nehezen elviselhető Howardra. Persze úgy szerettük, ahogy volt.” Az ehhez hasonló visszaemlékezések miatt is valószínűsítik, hogy Rejtő bipoláris zavarban szenvedett, hangulatváltozásai pedig nem könnyítették meg a családi-baráti környezete dolgát.
Rudolf Péter
Nem kortársaként, mégis szinte jóbarátjaként ír a Vígszínház igazgatója, a Rejtő-hangoskönyvek hangja, Rudolf Péter színművész a szerzőről. A Libertine vásárlóinak és a NIOK-tagoknak szóló levele extraként jár az Aranylétrás Könyvek-sorozatban megjelent Rejtő-díszkiadáshoz.
