Ha elegánsan szeretnénk fogalmazni, azt mondhatjuk, Rejtő Jenő – nevéhez is méltón – egyike a magyar irodalomtörténet legrejtélyesebb alakjainak. Személyét és életét ugyanis számtalan legenda lengi körül. Ha azonban kicsit elragadtatjuk magunkat, azt is mondhatjuk – Thuróczy Gergely Rejtő-kutató irodalomtörténészt idézve –, hogy Rejtő „egy nagy kamugép volt”. Idegenlégió? Szerencsejáték? Félbetört színészi karrier? Utánajárunk, mi igaz a legnépszerűbb Rejtő-legendákból!
Rejtő, az idegenlégiós
Az idegenlégiósságáról szóló legendáknak maga Rejtő ágyazott meg az 1930-as években, amikor több lapnak is nyilatkozva elmondta, hogy korábban berukkolt a Francia Idegenlégió, majd egyszer csak ki is lépett belőle – nem is akárhogy. 1934-ben így mesélt erről a Délibábnak: „Egy ezredorvos kitüntető jóvolta és egy megevett fél darab szappan segítségével rövid idő alatt szabadultam a légióból, és következett egy lázálomszerű vánszorgás félig ébren és félig halva, Afrika felé.” Mintha csak egy Rejtő-regény hősének szavait olvasnánk…
Ha lenne a Rejtő-legendáknak népszerűségi ranglistájuk, az idegenlégiós mendemondákat kétségkívül a „Rejtő, aki a kávéházakban kézirattal fizetett” szóbeszéd követné. Eszerint az egykori Japán kávéházban (ma az Írók Boltja található a helyén) vendégeskedő Rejtő letépett egy darabkát a készülő szövegéből, amellyel a pincérek rohantak is a kiadóba, ahol rendezték a számlát. Ezt azonban visszaemlékezések, valamint a megmaradt iratokból, kéziratos anyagból kiolvasható tények is cáfolják.
Thuróczy egyrészt rámutat, hogy Rejtő nem készre írta a műveit. Gépírónője visszaemlékezéséből tudható, hogy munkamódszere a következő volt: lediktálta a szöveget, majd a gépelt anyagot „firkálta össze” stilizáló jegyzetekkel. Emellett egy Ritter Aladárral, Rejtő kortársával készült riportból pedig kiderül az, hogy az anekdota, miszerint „a főpincérnek tíz sort adott, a trafikosnak ötöt, a szabójának tizenkét gépelt oldalt”, nem állja meg a helyét.
Az az erzsébetvárosi közterület, ahol Rejtő Jenő született, ma már részben a nevét viseli, korábban Izabella (ma Hevesi Sándor) tér volt, a Pesti Magyar Színház közvetlen közelében. A színészi indíttatás gyökere tehát vélhetően itt keresendő. Tizenkilenc évesen jelentkezett Rákosi Szidi Színiiskolájába, ahol színészi vizsgát is tett. Érdekesség – mi több, tény! – hogy e vizsga kapcsán (tehát nem egy könyvborítón) olvasható először nyomtatásban a Rejtő Jenő név, a vizsgáról ugyanis a Színházi Élet közölt fotót 1924-ben, itt bukkan fel először a növendékek között Rejtő Jenő neve.
A színészi karrier végét a legendárium szerint egy sebesülthordozói statiszta szerep okozta, közelebbről az, hogy a statisztáló Rejtő néma sebesülthordozóként leejtette a színpadon a korszak egyik ünnepelt színészét, Törzs Jenőt. Ő pedig ezután elkaszálta az ígéretes pályakezdő karrierjét. A pályamódosítás oka azonban – ahogy azt Thuróczy Gergely A megtalált tragédia című könyvében írja – a valóságban kevésbé drámai. Minthogy a színházi világban kevésbé lelkesedtek érte mint színészért, megsértődött, és inkább lelépett a világot jelentő deszkákról.
1942-ben jelent meg az Egyedül Vagyunk című szélsőjobboldali lapban az a leleplező cikk, amely P. Howarddal foglalkozott; írója nehezményezte, hogy az álnév mögött megbújó Rejtő Jenő, aki nem más, mint a közismert, pesti zsidó író, valós nevén Reich Jenő, nyugodtan írogatja a regényeit a város különböző kávéházaiban, és még nem kapott munkaszolgálatos behívót.
Rajongótábora közel száz éve töretlen, a ponyvaregények koronázatlan királya, legendák övezte, összetéveszthetetlen humorú alak, akit olvasói után immár az irodalomtörténet is érdemei elismerésével tárgyal. És most Aranylétrás-szerző is. Ő Rejtő Jenő, akinek ezúttal a legnépszerűbb és sokak szerint legjobb regénye, a Vesztegzár a Grand Hotelben, valamint egy kevésbé ismert műve, a Tigrisvér című westernsztori kapott díszkiadást a Libertine Könyvkiadó Aranylétrás Könyvek-sorozatában.
Több hetes karantén egy titokzatos betegség miatt, ipari kémkedés, halálos fenyegetések – a Vesztegzár a Grand Hotelben nem csupán szórakoztató, de rendkívül fordulatos regény is, egyike Rejtő klasszikussá vált műveinek. A Tigrisvér a westernek világában játszódik, és olyan kérdést vet fel, amely napjainkban aktuálisabb, mint valaha: min múlik az önazonosság, és vajon mennyire befolyásolja a személyiségünket mások véleménye?
„A Grand Hotel a szigettenger legelőkelőbb és legdrágább szállója volt, egy márvány- és selyemálom. Kitűnő személyzet, csodálatosan bútorozott szobák, bár, étterem és jachtkikötő… Itt történt, hogy az egyik lakó bubópestisben megbetegedett. A Grand Hotel vendégeit mégsem lehet karanténba szállítani, tehát elrendelték a vesztegzárt. Hat hétig egy lélek sem hagyhatja el a Grand Hotelt.”
„Adva van egy fiatalember. Ijesztően nyugodt, komor és elszánt. Valami rettegett, Tigris nevű rabló nevét viseli. Megkötöz két titkosrendőrt, feltartja az expresszt, elrabol egy nőt, terrorizál egy kormányzót... Azután kávét főz a rabnak, mert úgy hallotta, hogy Keleten ilyenkor is étkeznek.”
Michael és Caitlin huszonöt éve titokban találkozgat Coney Islanden. Ezek az együtt töltött, lopott órák éltetik őket, hiszen egyikük sem mer kilépni boldogtalan házasságából. Egy fagyos téli délutánon, a bezárt, holtszezoni fürdőhelyen válik számukra nyilvánvalóvá, hogy egyik pillanatról a másikra minden megváltozhat, mert a férfi felesége súlyos beteg, a nő férje pedig a Közép-Nyugatra akar költözni. Michaelnek és Caitlinnek fél életnyi szenvedélyes viszony után el kell dönteniük, milyen sorsot választanak, és számot kell vetniük kötelezettségeikkel és vágyaikkal. A Szerelmem, Coney Island egyetlen napba sűríti két egymás mellé sodródott ember életének történeteit, tájait, tragédiáit és meghitt pillanatait.
Yorkshire megye, 1904. Ruby Mayt, a frissen végzett dadát felveszik Charles és Lilian England négy gyermeke mellé. Ruby reméli, hogy ez az a kiugrási lehetőség, amelyre mindig is várt, ugyanis Englandék befolyásos gyártulajdonos dinasztiából származnak, jelentős vagyonnal rendelkeznek. De az új dada számára, amint megszokja az élet rendjét az eldugott Hardcastle House-ban, világossá válik, hogy a titokzatos és szépséges Mrs. Englanddel valami nincs rendjén.
Lucia Berlin szemügyre vette a démonait, az alkoholt, a kábítószereket, a bántalmazó és sérült anyát, a betegségeket, a magányt, aztán odalépett a szakadék szélére, és lenézett a mélységbe. De az utolsó pillanatban mégis úrrá lett a zuhanáson: megírta az elbeszéléseit. Történeteit, amelyek egyszerre ironikusak és tragikusak, drámaiak és szatirikusak, a huszadik századi Amerika mindennapjaiban rejtőző csodák és személyes tragédiák teszik felejthetetlenné. A Bejárónők kézikönyve az amerikai novellista, Lucia Berlin válogatott történeteit gyűjti egybe. Az írónő halála után tizenegy évvel jelent meg a kötet, amely több millió olvasót és hatalmas népszerűséget hozott szerzőnek, és több mint húsz nyelvre fordították le.
,,A takarítónők lopnak, nem kérdés. De nem olyasmit, ami miatt olyan nagyon aggódnak az emberek, akiknek dolgozunk. Az a sok felesleges holmi, az váltja ki végül belőlünk. Nem kérünk a kis hamutartókban lévő aprópénzből. Egyszer egy bridzspartin egy hölgyemény azzal állt elő, hogy a takarítónők becsületességét úgy lehet tesztelni, ha az ember kis rózsamintás hamutartókat hagy szerteszét, teli apróval. A magam részéről még hozzá is teszek pár egycentest, időnként még egy tízcentest is. Amint nekifogok a munkának, legelőször is megjegyzem, hol vannak az órák, a gyűrűk, az aranyszövésű színházi retikülök. Később, amikor lihegve, vérvörös arccal berontanak, csak hűvösen megjegyzem: - A párnája alatt; a zöld pipereasztalkán. - Igazából szoktam lopni, de leginkább csak altatót, a rossz napokra is gondolni kell." Ez a könyv egyike az évtized 50 legemlékezetesebb világirodalmi megjelenéseinek - Könyves Magazin"
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.
