Szerző:
David Goggins
Kiadó:
HVG Könyvek Kiadó
Oldalak száma:
368

Nincs hatalmad felettem

Bármi is történt velünk a múltban, bármilyen nehéz helyzetben vagyunk is a jelenben, van esélyünk, hogy mi alakítsuk a jövőnket. Ehhez csupán mozgósítanunk kell a bennünk rejlő tartalékokat. David Goggins azt állítja, hogy a legtöbben képességeinknek alig 40 százalékát használjuk ki, tehát akaraterővel és kitartással bárhová eljuthatunk.

Ő már csak tudja: manapság az Egyesült Államok fegyveres erőinek ikonja, a világ egyik rekorder állóképességi sportolója, egy élő legenda. Pedig jövő nélküli, depressziós, túlsúlyos fiatalként indult. A gyerekkora valóságos rémálom volt: szegénység, előítéletek, testi és lelki bántalmazás vette körül. Az élete vakvágányra futott, kártevőirtóként dolgozott, amikor a fejébe vette, hogy jelentkezik a SEAL kiképzésre. Kemény munkával, rengeteg önfegyelemmel és mentális állóképessége fejlesztésével nagyot fordított a sorsán: három hónap alatt leadott 48 kilót, hogy bekerülhessen a programba, és azóta sem ismer lehetetlent.

Hihetetlenül inspiráló és olvasmányos könyvében most megosztja velünk elképesztő történetét, amely nekünk is segíthet túllépnünk a fájdalmakon, leküzdenünk a démonainkat és a félelmet, valamint teljes egészében kiaknáznunk a bennünk rejlő potenciált.





A Nincs hatalmad felettem letehetetlen könyv, megtanít arra a szemléletmódra, amely a különleges erők képzésének elengedhetetlen része: fejleszteni a mentális állóképességüket és szembenézni saját félelmeinkkel és korlátainkkal. Goggins tanácsai az üzleti életben is kiválóan alkalmazhatók. Megmutatják, hogy kitartással a személyes növekedés egy olyan útját választhatjuk, amelynek során tudatosan elfogadjuk, sőt keressük a kényelmetlenséget, ez pedig elvezet bennünket a sikerhez (bárhogyan definiáljuk is azt). A szerző személyes példája arra ösztönöz, hogy merjünk nagyot álmodni, harcoljunk a céljainkért és használjuk ki a nehézségekben rejlő lehetőségeket.

Porkoláb Imre, dandártábornok, védelmi innovációért felelős miniszteri biztos, a Szolgálj, hogy vezethess!, A stratégia művészete szerzője, és a Vállalati gerillák társszerzője

"David Goggins maga az akarat és inspiráció. Elég csak hallgatni, ahogy beszél, és az ember legszívesebben máris felszaladna egy hegyre. Határozottan úgy gondolom, hogy a hozzá hasonlók képesek megváltoztatni a világot: arra ösztönöznek, hogy bármit csinálunk is, abba még keményebben belevessük és még alaposabban beleássuk magunkat. Célja >>kivételesnek lenni a kivételesek között

6 500 Ft
Nincs raktáron
Szerző:
Laura Barnett
Kiadó:
Park Könyvkiadó
Oldalak száma:
232

Ajándékok

Amikor érzelmekről és/vagy fontos eseményekről van szó, mintha több műfajban is a párhuzamos történetekhez nyúlnának az alkotók. Gondolj az Igazából szerelemre! De készült hasonló felépítésű film a szilveszterhez vagy a Valentin-naphoz kötődve is, Laura Barnett korábbi regénye pedig egy nagy szerelem kapcsán mutatott be három különféle életutat. Mintha a különleges pillanatok és meghatározó érzelmek kapcsán még nagyobb lenne az igény arra, hogy egy-egy történést különböző nézőpontokból is megvizsgáljunk, hogy lássuk, mennyire összetett minden, de különösen az, amit és ahogy érzünk.

 

A karácsonyra különösen igaz ez. Ahány kapcsolat – baráti, szülői, testvéri, szeretői, szerelmi –, annyiféle vágy, annyiféle kívánság, annyiféle érzelem a szeretet ünnepe kapcsán. Barnett pedig ismét zseniálisan ragadja meg mindezt: az Ajándékok szereplői mind örömet szeretnének szerezni másoknak. Karácsonyi fényfüzérként összekapcsolódó történeteik azonban megmutatják, hogy ez nem is olyan könnyű.

 

Laura Barnett írói módszeréről még több is kiderül a Libertine blogon.

 

Az Ajándékok most egy igazán különleges extrát is kapott, ugyanis csak nálunk szerezheted be exkluzív, Libertine könyvesboltos borítóval. 

4 999 Ft
Nincs raktáron
Szerző:
Agatha Christie
Kiadó:
Helikon Kiadó
Oldalak száma:
392

Gyilkosság az Orient expresszen

A történet a szerzőtől megszokott módon rendkívül csavaros, a feszültség oldalról oldalra nő, a megfejtéstől pedig leesik az állunk. A kor olvasóinak azonban még egy szempontból különleges élményt jelenthetett a regény: a cselekménybe ugyanis Agatha Christie beépítette az évszázad bűnügyének nevezett, brutális gyermekgyilkossági esetet, mely "a Lindbergh bébi elrablása" néven híresült el világszerte.

A híres Orient expressz a hóban vesztegel. Az egyik utas holtan fekszik a kabinjában, testét tizenkét késszúrás járta át. Az ajtó belülről zárva. A vonaton tizenkét utas maradt, a legkülönbözőbb társadalmi osztályból és nemzetiségből, ám mind egyre idegesebbek. Vagy van más is, ami összeköti őket?
Hercule Poirot, a legendás nyomozó csak a kis szürke agysejtjeire támaszkodhat a hóviharban rekedt luxusvonaton. Egyetlen dolog biztos: a gyilkos az utasok közt van, és Poirot-nak meg kell találnia, mielőtt újra lesújt...

3 999 Ft
Nincs raktáron
Szerző:
Náray Tamás
Kiadó:
Libri Könyvkiadó
Oldalak száma:
549

Barbara 2. - A találkozás

Náray Tamás új, nagyívű történelmi családregényének folytatása

Egy család, amelyet a szeretet tart össze. Egy évszázad, amely számtalan embert próbáló eseményt tartogat. Sorsok, amelyeket sokszor a végzetszerű találkozások alakítanak...

Miközben a történelem fellegei egyre gyülekeznek, és mind több a baljós előjel a harmincas évek Európájában, az emberek ugyanúgy szeretnek, félnek, féltenek, vágynak és tanulnak, élik olykor bonyolult, olykor megejtően egyszerű életüket, mint máskor.
Az első kötetben megismert Barbara gyönyörű felnőtt lánnyá cseperedik, fényes jövő áll előtte, és találkozik egy igen megnyerő fiatalemberrel is. Szerető közege fészekként öleli körül, ám a sors bőven tartogat még számára és családja számára megpróbáltatásokat.
Náray Tamás fordulatos és sodró lendületű családregénye egyszerre fest lenyűgöző tablót a viharos huszadik századról és az emberi lélek végtelen bonyolultságáról, valamint arról, hogy a véletlen találkozások miképpen alakíthatják az élet fonalát...

6 499 Ft
Nincs raktáron
Szerző:
Elena Ferrante
Kiadó:
Park Könyvkiadó
Oldalak száma:
436

Gomolygás

Töredékek, levelek, interjúk 1991-2016


Elena Ferrante ezúttal dolgozószobájába hívja olvasóit. Kinyitja íróasztalának fiókjait, és felkínálja annak tartalmát: regénytöredékeket, leveleket, interjúkat. Elmondja, hogy miért a rejtőzködést választotta, kiadja levelezését a könyveit megfilmesítő rendezőkkel, beszél arról, hogy miért olyan nehéz tömör és hiteles válaszokat adni olvasók és újságírók kérdéseire, miért nem szereti az interjúkat. Megosztja gondolatait az alkotói munka örömteli és küzdelmes időszakairól, kiadatlan műveiről. Érinti a pszichoanalízis, a szülőváros, az otthon, az anyaság, a feminizmus, a gyerekkori emlékek, az irodalmi elődök, az ihlet és a képzelőerő kimeríthetetlen témáit. A kötet végén összegyűjtött interjúkban újságírók, irodalmárok és olvasók kérdéseire válaszol. A több mint húsz év írói hordalékából egy szenvedélyes író arcképe bomlik ki.
"A női küzdelmek, a női tényirodalom és szépirodalom nélkül nem lennék az, aki ma vagyok - ezeknek köszönhetem a felnőtté válásomat. Regényírói tapasztalataim - akár a kiadatlan, akár a kiadott műveimet tekintem - húsz év után abban a kísérletben csúcsosodtak ki, hogy a nememet érintő dilemmákhoz hiteles elbeszélői hangot találjak. Ám egy ideje egyre erősebb az érzés, hogy ha ápolni szeretnénk narratív hagyományainkat - amelyek mindannyiunkat megilletnek -, a rendelkezésünkre álló elbeszélői technikákból kell merítkeznünk. Be kell bizonyítanunk - épp azért, mert nők vagyunk -, hogy ugyanolyan tágas és életképes világokat tudunk teremteni, mint a nagy elbeszélőelődök, ha nem jobbakat. Felkészülten, a legkifinomultabb eszközökkel felszerelkezve kell leásnunk a másságunk mélységeibe. És mindeközben nem szabad feladnunk a szabadságunkat. A női elbeszélőknek - akárcsak az élet más területein - nem csupán a többi női elbeszélővel kell felvenniük a versenyt, hanem a valaha élt legtehetségesebb szerzőkkel kell megmérkőzniük. Az írónak az a dolga, hogy legjobb tudása szerint elmesélje mindazt, amit tud és érez, jót és rosszat egyaránt. Az írás a lehető legnagyobb eltökéltséget, gátlástalanságot és programszerű engedetlenséget követeli meg."


Elena Ferrante az olasz irodalom egyik legnagyobb hatású szerzője, a kortárs világirodalom népszerű, rejtőzködő írója. Regényei zajos sikert aratnak, díjakat nyernek, számos nyelvre fordítják őket. Nápolyban született, ő a Tékozló szeretet, az Amikor elhagytak, a Nő a sötétben és A felnőttek hazug élete szerzője. Világhírét a Nápolyi regények (2011-2014) című regényfolyamának és az abból készült HBO-sorozatnak köszönheti. Esszékötete Véletlen találatok címen jelent meg.

5 499 Ft
Nincs raktáron
Kiadó:
Budapest Brand
Oldalak száma:
492
Műfaj:
Irodalom

Budapest Nagyregény

"Budapest formáját az adja meg, hogy milyen hangulatban van, aki nézi. Gyere, gyere, bárki vagy is, csinálj egy Budapestet." Ez az Esterházy Pétertől származó idézet lett a Budapest Nagyregény mottója, egyben kulcs a város megértéséhez, játékszabály a könyv megírásához és útmutató az olvasásához. A város története ugyanis elbeszélhetetlen. Folyamatosan alakul, formálódik, miként a város szövete Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesítése óta, és vég nélkül hömpölyög, ahogy az eredeti részeket hol elválasztó, hol összekötő nagy folyó. Ahány korszak, ahány kerület, ahány család, annyi nézőpont, annyi kapcsolódás és annyi élmény. A regény fejezeteit ugyan 23 szerző írta, a Budapest Nagyregény mégis igazi közösségi alkotás. A kötet megszületését hónapokon át tartó kutatómunka és civil legendárium-gyűjtés előzte meg. Az így előkerült történetek fontos támpontot és inspirációt is jelentettek a könyv megírásához, megidézésük tisztelgés mindazok előtt, akik valaha budapestinek tartották magukat. A városegyesítés 150. évfordulója alkalmából készült alkotás egyszerre pillanatkép és szellemi emlékmű. Ebben a városregényben a szövegek térképek: az olvasó Budapest különböző kerületeit, korszakait, utcáit, épületeit járhatja be, és közben mindenhol emberekkel, sorsokkal találkozik. S bár bőven merít az elmúlt másfél század élményeiből, a jelen hangulatáról, világképéről, kihívásairól és álmairól is mesél.

4 990 Ft
Nincs raktáron
Szerző:
Debbie Macomber
Kiadó:
General Press Kiadó
Oldalak száma:
192

A karácsony ígérete

Peter Armstrong és Hank Colfax gyerekkoruk óta a legjobb barátok, ám az életük nem is különbözhetne jobban. Peter a helyi plébánia lelkésze, aki számára a gyülekezete a legfontosabb, és a karácsony közeledtével minden idejét lefoglalják az ünnepi előkészületek. Egy kocsma tulajdonosaként Hank egészen másfajta közönséget szolgál ki: magányos törzsvendégek és a helyi motorosbanda látogatja az ivóját. Amikor Peter kijelenti, hogy hozzá képest Hanknek könnyű dolga van, a barátok elhatározzák, hogy szentestéig hivatást cserélnek. Meglepetésükre kiderül, hogy egy kocsmáros és egy lelkipásztor kötelezettségei nem is térnek el annyira egymástól, mint gondolták. Ahogy kezdik új színben látni a másikat - és mindketten rátalálnak a szerelemre is -, úgy változik meg az életük mindörökre.

3 490 Ft
Nincs raktáron
Szerző:
Anne Cathrine Bomann
Kiadó:
Jelenkor Kiadó
Oldalak száma:
328

Kék

"Miféle ember az, aki nem érez semmit?"


Az Agathe szerzőjének új regénye

Elisabeth Nordin a fia elvesztése után - a világon elsőként - fejleszt ki gyógyszert az elhúzódó gyászzavar kezelésére. Miközben a Callocain nevű tablettát az Aarhusi Egyetem kutatócsoportja tanulmányozza, Thorsten Gjeldsted pszichológiaprofesszornak az a gyanúja támad, hogy valaki megváltoztatta a teszteredményeket, hogy eltitkolja a pirula egyik nyugtalanító mellékhatását. A professzor nyomozásba kezd két végzős hallgatójával: Annával, aki maga is gyászol, és Shadival, akinek statisztikai ismeretei nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy kiderüljön az igazság, mielőtt forgalomba kerülne a Callocain...

Mikortól számít kórosnak a gyász? Mi mindent vagyunk hajlandóak megtenni azért, hogy enyhüljön a veszteség okozta fájdalom? És vajon meddig merészkedhet ebben a folyamatban a gyógyszeripar? Anne Cathrine Bomann ezeket a kérdéseket feszegeti fordulatos új regényében, mely a veszteségről, a szeretetről és a tudomány felelősségéről szól.

4 299 Ft
Nincs raktáron
Kiadó:
Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó
Oldalak száma:
91
Műfaj:
Gyerek és ifjúsági

Szólj, ha kell egy barát - Kortárs skandináv gyerekversek

Ami a szívedet nyomja címmel 1975-ben, Tótfalusi István válogatásában és fordításában jelent meg egy kortárs svéd gyerekverseket tartalmazó kötet, amely azóta közel egy tucat kiadást ért meg, és széles körben ismert kedvenccé vált.

Patat Bence csaknem ötven év elteltével arra vállalkozott, hogy betekintést nyújtson a mai északi gyerekversek világába. A válogatás ezúttal a svéd mellett norvég és dán verseket is magában foglal, emellett pedig - magyarul most először - izlandi és feröeri gyerekversek is helyet kaptak a kötetben, amely azért is egyedülálló, mert ehhez hasonló, friss antológia Skandináviában sem létezik.

A válogatás vezérelve az volt, hogy a lefordítandó költemények a gyerekek szemszögéből mutassák be a világot, csakúgy, mint a magyar olvasók számára ismert, már-már klasszikus svéd gyerekversek. Ezenfelül azt is fontosnak tartottuk, hogy a gyerekeket minden időszakban foglalkoztató témák - például a barátság, a család vagy az iskola - mellett a mai korra jellemző kérdések, problémák is megjelenjenek a versgyűjteményben. A művek mind 21. századiak, szerzőik pedig egyetlen kivétellel ma is köztünk élnek.

Schall Eszter illusztrációi remekül illenek a könnyed, tiszta, szókimondó és sokszor humoros stílusú skandináv versekhez.

A fordítóról:
Patat Bence Észak-Európa irodalmának egyik legrangosabb és legtermékenyebb magyar tolmácsolója, nemzetközlieg is ismert skandináv szerzők magyar hangja, többek között Jón Kalman Stefánsson, Lars Saabye Christensen, Maja Lunde és Karl Ove Knausgard műveinek fordítója.

3 999 Ft
Nincs raktáron
Szerző:
Brigitte Weninger
Kiadó:
Nhk Naphegy Könyvkiadó Kft
Oldalak száma:
124

24 karácsonyi mese

24 klasszikus karácsonyi történet a csodavárásról és a beteljesülésről. Karácsony közeledtével bármi megtörténhet. Manó nagyapó az öreg tölgyfa tövében üldögélve az unokáinak mesél. Mesél arról, hogy Holle anyó havas tájat varázsol a földre, Hópelyhecskét a szülői vágyakozás igazi, hús-vér kislánnyá változtatja, s a jótettek elnyerik jutalmukat.
És mesél a távoli Betlehem szegényes istállójáról, melyet az erdők-mezők állatai tesznek a Gyermek fogadására méltó hellyé.

4 999 Ft
Nincs raktáron
Szerző:
Lakatos Márk
Kiadó:
Open Books
Oldalak száma:
368

Mimi

Orsós Miksa ismert stílustanácsadó és médiaszemélyiség, aki sikeresen és könnyedén éli hétköznapjait a nyilvánosság előtt, miközben legbelül még mindig riadt, túlsúlyos kisfiú. Egyre fojtogatóbbnak érzi a magyar valóságot, ám új fordulatot vehet az élete, amikor egy hírhedt spanyol üzletember felkéri: legyen most nyitó exkluzív klubjának művészeti vezetője Dominikán. Az agresszív, mégis negédes figuránál csak felesége, Palomita különösebb. A lenyűgöző szépségű, hallgatag nő nagyon ismerős Miksának. Mikor és hol találkozhattak? És miért tűnik úgy, hogy tud róla valamit, amit más nem? Egy beszélgetésük felidézi Miksában diákéveit, amikor Almodóvar Madridjában, a kilencvenes évek tomboló partikultúrájában drag queenként fedezte fel az addig ismeretlen, felkavaró szabadságot és önmaga határait.

Lakatos Márk első regénye karneváli forgatagként rántja magával az olvasót. Római palotákon, karibi luxusnyaralókon, madridi melegbárokon sodorja keresztül, ahol flitterek és gyémántok csillognak, kötelező a harsány tollboa, a platformos csizma és a mindent elfedő smink. Rendhagyó fejlődésregény ez, amely különleges szemszögből járja körül a vonzalom, a nemiség, az önkifejezés és az elfogadás kérdéseit. Amelyek ma égetőbbek, mint valaha.

4 999 Ft
Nincs raktáron
Szerző:
Jane Austen
Kiadó:
Menő könyvek
Oldalak száma:
296

A klastrom titka

Jane Austen egy új oldalát villantja fel A klastrom titka című könyvében, amely halála után jelent meg. Ez az utolsó teljes regénye, amelyben roppant szórakoztató formában mutatkozik meg az írónő ironikus kifejezőereje. Mint minden művében, itt is egy fiatal lány útját ábrázolja, akit kezdettől fogva "antihősnőként" mutat be. A sokgyerekes, nem kifejezetten jómódú családban felnőtt Catherine Morland semmi különleges tulajdonsággal nem dicsekedhet, sem nem bájos, sem nem tehetséges vagy szépreményű, csupán nagy csodálója a kor gótikus rémregényeinek. Saját életére is úgy tekint, mintha irodalmi hősnő volna, és önnön jövőjét olvasná a fordulatos könyvek lapjain. A sors azonban nem tartogat számára sem szerencsés kimenetelű hintóbalesetet, amely során a semmiből felbukkanó lovag megmenti majdani szíve hölgyét, sem fényes bálokat, sem örökké tartó barátságokat. Catherine klastrombeli látogatása ugyan megcsillantja előtte a dermesztő kalandok lehetőségét - szellemjárta padlásszobákat, holttestnek ható viaszfigurákat, föld alatti cellákba zárt, elgyötört feleségeket, titkos csapóajtókat -, ám a regényes fordulatok és a romantikus titkok itt sem köszöntenek rá, Catherine mindössze némi élettapasztalattal gazdagodik. Ahogyan illúzióit vesztve kezdi megérteni a való életet, lassan kigyógyul romantikus csacskaságaiból, és igazi Austen-hősnővé válik: önismeretet szerez. A jutalma nem marad el, Catherine új fejezetet nyithat egy immár kevésbé ábrándos-ijesztő történetben: a saját hétköznapi életében.

3 990 Ft
Nincs raktáron
Szerző:
J.D. Barker, James Patterson
Kiadó:
Agave Könyvek
Oldalak száma:
512

A madártollas gyilkosságok

Michael és Megan Fitzgerald örökbe fogadott testvérek - Michael kamionsofőr, Megan pedig pszichológiát tanul az egyetemen -, akik borzalmas közös múlton osztoznak és csak egymásban bízhatnak. A nevelőszüleik híres intellektusok, egy kiváló diplomával rendelkező pszichológus és egy elismert pszichiáter, akik sajátságos kísérleti környezetben nevelték fel fogadott gyerekeiket, ami bár megóvta őket a világ kegyetlen realitásától, ugyanakkor sötét titkokat is kényszerített rájuk.

Los Angelesben Garrett Dobbs nyomozó és Jessica Gimble FBI-ügynök egyesített erővel dolgozik egy gyilkossági ügyön. Találnak is egy gyanúsítottat, és letartóztatják, de ekkor valaki elkövet egy ugyanolyan gyilkosságot. Majd még egyet. Aztán már nemcsak Los Angelesben, hanem az ország különböző részein. A nyomozók felfigyelnek a négytagú Fitzgerald családra: lehet közük a gyilkosságokhoz?

Dobbs és Gimble versenyfutásba kezd az idővel, és átszelik az egész országot Kalifornia partjaitól egészen New York államig, hogy megállítsanak egy rendkívül találékony és elmebeteg sorozatgyilkost, akinek olyan sötét és furcsa étvágya van, hogy ellene a logika és a tapasztalat már nem segít.

4 980 Ft
Nincs raktáron
Szerző:
Karen Dionne
Kiadó:
Agave Könyvek
Oldalak száma:
272

A lápkirály lánya

A könyvből készült film 2023. november 2-től a mozikban!

Helena Pelletier végre olyan életet él, amilyet megérdemel. Egy szerető férj és két csodálatos kislány veszi körül, vállalkozása kitölti a napjait. Aztán a rádióadást megszakító rendkívüli hírek után rádöbben arra, hogy ostoba dolog volt azt hinni, hogy valaha is maga mögött hagyhatja élete legborzalmasabb időszakát.

Helena ugyanis súlyos titkot rejteget: egy emberrablás eredményeként született meg. Anyját serdülőkorában rabolta el az apja, majd a michigani Felső-félsziget lápvidékén, egy isten háta mögötti kunyhóban tartotta fogságban, ahol nem volt áram, fűtés, folyó víz, sőt hármukon kívül egy teremtett lélek sem. Helena az elrablás utáni második évben született meg, és szeretett a természetben élni, ahol halakat fogott, vadászott, és tudta olvasni az állatok nyomait. Noha apját kiszámíthatatlan vérmérséklet és olykor kegyetlen viselkedés jellemezte, Helena még őt is szerette... amíg meg nem tanulta, pontosan meddig terjed az apja brutalitása.

Több mint húsz évvel később Helena már olyan mélyre temette a múltját, hogy még a férje sem tudja az igazságot. Azonban az apja most megölt két őrt, megszökött a börtönből, és eltűnt a lápvidéken, amelyet mindenki másnál jobban ismer. A rendőrség hajtóvadászatot indít ellene, de Helena tudja, hogy esélyük sincs az apjával szemben. Tudja, hogy mindössze egyetlen ember van az egész világon, aki képes megtalálni a Lápkirálynak nevezett túlélőt, mert ő csak egy emberrel osztotta meg a tudását: a saját lányával.

3 980 Ft
Nincs raktáron
Szerző:
Milan Kundera
Kiadó:
Európa Könyvkiadó
Oldalak száma:
472

A lét elviselhetetlen könnyűsége

Tomáš, a jó nevű sebész nagy szoknyabolond, igazi nőfaló, aki úgy váltogatja szeretőit, mint más a fehérneműjét. Ám egy szép napon beleszeret egy kisvárosi pincérnőbe, Terezába, és feleségül veszi. A Don Juan-i, gazdag és mozgalmas szexuális életéről azonban nem hajlandó lemondani, nagy fájdalmat okozva ezzel az egyetlen valóban szeretett lénynek. Mindehhez háttérül az 1968-as prágai tavasz eseményei, majd drámája, az orosz invázió, az első napok euforikus gyűlölete és a normalizáció éveinek megaláztatásai szolgálnak.
Miféle sors, milyen jövő várhat a szerelmi sokszög szereplőire? Megoldás-e az emigráció, amikor minden súlytalanná válik, és feledésbe merül? Vagy éppen ez a szabadulás, a könnyűség lenne a lét legsúlyosabb drámája?
A lét elviselhetetlen könnyűsége 1982-ben született, a világhírű Milan Kundera talán leghíresebb, filozófiai-történelmi-politikai eszmefuttatásokkal tarkított, ma sem halványuló népszerűségű regénye, amelyből Daniel Day-Lewis főszereplésével amerikai film is készült.

##
Fordította: Körtvélyessy Klára

4 999 Ft
Nincs raktáron