Indíts könyvklubot a munkahelyeden, bámulatos hatással van a kollégákra és a céges közösségre!

Munkaerő-megtartó hatással bírhat, csökkentheti a stresszt, beépíthető a vállalat well-being programjába, brandépítő ereje van és közösséget épít – ezekkel a gondolatokkal indította el az Olvas a cégem kezdeményezést a Libertine Könyvkiadó. Szabados Ági már három éve szervez könyvklubot az RTL-nél, az eredmények pedig meggyőzőek: a kultúrán keresztül igenis támogatható a kollégák mentális jólléte. Ezt a szemléletet szeretnénk eljuttatni a vállalkozások világába, egyre többen csatlakoznak is a projekthez, és már sikersztorikról is beszámolhatunk.
Fél éve indult útjára a Libertine Könyvkiadó kezdeményezése, az Olvas a cégem könyvklub program, amely azóta több száz emberre van jótékony hatással szerte az országban. A közös olvasás ereje a legkülönbözőbb szektorokban dolgozó munkatársakat hozza közelebb egymáshoz: csatlakozott már techcég, gyártóvállalat, könyvelőiroda, magánklinika és multinacionális nagyvállalat is.
A Nincs időm olvasni kihívás több mint 150 ezer fős közösségéhez lehet így csatlakozni, velük együtt olvasnak a résztvevő cégek munkatársai, majd minden hónap végén együtt beszélik ki a könyvet, ahogy Szabados Ági is szokta az élő Facebook-videókban. Annyi különbséggel persze, hogy itt egy céges társaság személyes interakciójáról van szó, amely sokkal több, mint egy csapatépítő. Nem kötelező élmény, hanem olyan well-being program, amely belülről fakad.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Minden csatlakozó cégnél folyamatosan nő a résztvevők száma, van olyan vállalat, ahol már közel ötvenen olvasnak együtt, hónapról hónapra. A visszajelzések egyöntetűen pozitívak: megnyílnak a kollégák, új beszélgetések indulnak el, és a munkahelyi légkör is sokkal oldottabbá válik.
A program egyik legnagyobb ereje, hogy nem igényel előképzettséget vagy különösebb infrastruktúrát, sőt, a könyvek árán túl még plusz költségek sem. A beszélgetések pedig nem ritkán a liftben, az ebédlőben vagy egy délutáni kávé mellett folytatódnak. Ahogy az egyik könyvklubos fogalmazott: „Van valami különleges abban, amikor munka után nem projektekről beszélgetünk, hanem érzésekről, gondolatokról, könyvekről. Ez is munka – csak épp a lelkünkkel.”
Az Olvas a cégem kezdeményezés weboldalán már több sikersztorival is büszkélkedtünk, és vannak még további jó példák is a tarsolyunkban. A projekthez elsők között csatlakozó Dr. Rose Magánkórházban orvosokat, ápolókat és pénzügyeseket kovácsol össze az olvasás közös élménye, havonta huszonnégy kolléga gyűlik össze, hogy munkaidő után egy csésze tea mellett könyvekről beszélgessenek.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A klub nemcsak olvasmányélményeket ad, hanem barátságokat, bizalmat és egy egészen új nézőpontot is a mindennapi munkához. „Volt olyan kolléga, akit korábban alig ismertünk, most pedig a közös olvasás hatására személyes történeteket, élményeket oszt meg velünk” – fogalmazott a Dr. Rose Magánkórház egyik munkatársa. Arról is beszámoltunk, hogy a CEWE milyen lelkes résztvevője a programnak, itt már a céges könyvtár ötlete is megszületett.
A csapatépítő és well-being hatásokon túl a munkáltató márkaépítése szempontjából is hasznos a kezdeményezés. A cégek büszkén hirdetik, hogy náluk van könyvklub és ajándék könyvet kapnak a munkavállalók, a munkaerőpiacon ez plusz versenyelőnyt jelent. A könyvklubos közösségépítés munkaerő-megtartó hatása is vonzza a vállalatokat a kezdeményezéshez.
Egyedi megállapodásokkal Libertine pop-upok is létrehozhatók, előadást tarthatnak a Libertine Könyvkiadó szerzői (pl: Peller Mariann, Csirmaz Luca pszichológus, Kovács Eszter jóga és mindfulness oktató) , illetve a cégek Szabados Ági személyes részvételével is tarthatnak könyvklubot. További lehetőségek és információk az olvasacegem.hu-n.