UI/UX designerből lett író, aki nemcsak megírta, de meg is élte a Hogy bírod legfontosabb kérdéseit – Puskás Ágota őszintén mesél terápiáról, kimerültségről, a női teherbírásról, és arról, mit adott neki az írás. Interjúnkban arról is beszél, hogyan született meg benne első regénye gondolata, mit jelentett számára az olvasók visszajelzése, és milyen témákat bont ki közelgő második kötete, amely a Libertine gondozásában jelenik meg. Egy alkotó, aki bátran ír a nehézségekről, és közben megtanulja jobban bírni.
Mesélj kérlek egy kicsit magadról az olvasóknak. Mit tudhatunk rólad?
Budapesten élek, az informatika területén, UI/UX designerként dolgozom, ami amúgy egy nagyon érdekes és izgalmas szakma: különböző digitális termékeknek (appoknak, weboldalaknak) tervezek felhasználói felületet megfigyelve az emberi viselkedéseket és szokásokat. A munkám mellett egyre fontosabb szerepet tölt be az írás, amit nagyon élvezek és örülök hogy az életem részévé vált.
Szabadidőmben mindenféle kreatív tevékenységgel kapcsolódom ki, mostanában például a festésre kaptam rá. Az olvasás is feltölt, minden műfajra nyitott vagyok, különösen szeretem Silvia Avallone, Elena Ferrante, Sally Rooney, Gurubi Ágnes, Tisza Kata, Szabó Magda és Karinthy Frigyes könyveit.
Mikor és hogyan született meg benned a Hogy bírod ötlete? Miért tartottad fontosnak megírni?
Négy éve volt egy nehezebb időszakom, amikor aktívan jártam terápiára és emellett kezdtem el írni. Az írás segített jobban megérteni magam, az érzéseimet, a körülöttem zajló világot és egy idő után már nemcsak a saját élményeimről és érzéseimről írtam, hanem mindenről, ami eszembe jutott, amit hallottam, ami érdekelt.
Pár hét elteltével visszaolvastam ezeket az írásokat és megfogalmazódott bennem, hogy minderről szívesen olvasnék egy regényt, majd jött a gondolatot: meg is írhatnámi. Előkaptam egy füzetet, a fantáziámat és kézzel megírtam a Hogy bírod vázát, majd elolvastam és azt gondoltam, ebből még lehet valami… valami olyan, ami talán nemcsak nekem lesz hasznos, hanem másoknak is segít.
Az elsőkönyves szerzőkben bizonyára felmerül, hogy mit szól majd a család, az ismerősök, hiszen a könyvírás mégiscsak nagy betekintést enged a szerző lelkébe. Aggódtál emiatt?
Persze, az elején kifejezetten. Néha-néha a mai napig felmerül bennem ez az szorongó érzés, de szerencsére a családom és a barátaim is támogattak, ahogy később az olvasók is.
A Hogy bírod nagyon őszintén beszél a testi-lelki kimerültségről, útkeresésről, a női teherbírásról, a társadalmi nyomásáról. Hogy látod, a generációd nagy része küzd ezzel? Neked mi segít?
Szerintem mindenki valamilyen szinten küzd ezzel, csak az én korosztályom, a Z-generáció az, amely a legtöbbet beszél erről – ezért tűnhet generációs problémának. Számomra elsősorban az aktív terápia jelentett segítséget, és az, hogy beszélek róla – akár szóban a barátaimmal, ismerőseimmel, vagy írásban egy regény formájában. Na és persze mindezek mellett az olvasás, a könyvek világa is rengeteget jelent.
Megannyi olvasói visszajelzés alapján tudjuk: a regény sokaknak adott sokat. De mit adott neked ez az egy év?
Bizonyosságot, hogy jó úton járok és érdemes írással foglalkoznom, hiszen segít, könnyít a lelkemen – ahogy az olvasóknak is, ami hálás érzés. Szabadságot is adott, hiszen a regény megjelenése óta sokkal gátlástalanabb vagyok az életem több területén, és ezáltal sokkal önazonosabbnak érzem a mindennapjaimat. Végül persze teret adott a következő regény megírásához.
Hamarosan – a Libertine Könyvkiadó gondozásában – megjelenik meg a következő regényed. Adj nekünk egy pici betekintést! Mire számíthatunk?
A testképhez, a nőiséghez és az étkezéshez fűződő kapcsolatról fog szólni, hasonló hangvételben és stílusban, mint a Hogy bírod.
És végül: te hogy bírod mostanában?
Mostanában kifejezetten jól! Leginkább izgatott vagyok az új regény megjelenése miatt.
