KÖNYVESBOLTBUDAPEST, LIPTHAY UTCA 12.  SZEGED, KÖLCSEY UTCA 13. 

DEBRECEN, KOSSUTH UTCA 8.

Libertine blog

Lukács Liza lesz a vendégünk 2023 első irodalmi reggelijén

libertine könyvkiadó
Szűrés törlése
Németh Luca
2023.01.05 13:19
Lukács Liza lesz a vendégünk 2023 első irodalmi reggelijén

Változás és állandóság – az új év ezek kiegyensúlyozásáról szól. Nagy lendülettel vágunk bele, sok mindent szeretnénk megváltoztatni, a bevált dolgokat azonban nem érdemes bolygatni. Ez vonatkozik a tavaly ősszel indult, nagy sikerű programsorozatunkra is, amelyet a Játékszínnel együttműködve hívtunk életre. 2023-ban is folytatódnak tehát az irodalmi reggelik Szabados Ágival a Játékszín Julius Meinl-színpadán.

A változás vagy változtatni akarás az új esztendőben legtöbbször az életmódunkra, azon belül is a mozgásra, alvásra és bizony a táplálkozásunkra vonatkozik. Keresve sem találhatnánk tehát jobb témát és vendéget a januári irodalmi reggelire: Szabados Ági ezúttal dr. Lukács Lizával, hazánk egyik legismertebb evészavar-specialistájával beszélget. A szakértőnek a témával foglalkozó könyvei – Az éhes lélek gyógyítása vagy a legutóbb megjelent Ne cipeld tovább! – sokak szemét nyitották már fel vagy indították el a gyógyulás útján.

És aki azt hinné, az evészavarok vagy a táplálkozási mintázatokkal kapcsolatos problémák őt nem érintik, annak érdemes meghallgatnia Szabados Ági könyves podcastjének azon epizódját, amelyből kiderül, hogy ehhez a témához valamilyen formában mindannyian kapcsolódunk. 

A reggeli a legfontosabb étkezés – mondják, a jelentőségét pedig csak növelheti, ha közben az evés pszichológiájáról hallgathatunk izgalmas, gondolatébresztő beszélgetést. Január 14-én, szombaton 10 órától erre lesz lehetőség egy csésze gőzölgő kávé és finom reggeli társaságában a Játékszín Julius Meinl-színpadán. A férőhelyek száma korlátozott, így érdemes lecsapni a jegyekre, annál is inkább, mert a belépő árában a reggeli is benne van.

Ha elhatároztad, hogy idén változtatsz az étkezési szokásaidon, esetleg megerősítésre, tanácsra vagy megfontolandó gondolatra vágysz, kezdd az évet Szabados Ágival és vendégével, dr. Lukács Lizával 2023 első irodalmi reggelijén!

Szerző:
Lukács Liza
Kiadó:
Kulcslyuk kiadó
Oldalak száma:
253

Az éhes lélek gyógyítása

A fogyókúrába bújtatott hízókúra mára egy hatalmasra nőtt iparág lett, amely azért tud fennmaradni, mert sikeresen használja ki az elhízottak illetve evési problémákkal küzdők bizonyos lelki sajátosságait. Ezek az emberek azt kívánják: írja elő egy szaktekintély (vagy magát annak valló személy), hogy miből mennyit egyenek meg, és azt is jósolja meg, hogy ettől mikor és milyen mértékű súlyvesztés várható.

A tartós fogyás vagy gyógyulás azonban nem nélkü...
3 860 Ft
Szerző:
Lukács Liza
Kiadó:
Kulcslyuk Kiadó
Oldalak száma:
271

Ne cipeld tovább!

A statisztikai adatok szerint a magyarok 62%-a túlsúlyos vagy elhízott. Közülük sokan szeretnének lefogyni, mert szenvednek a súlytöbblettel járó problémáktól, ám próbálkozásaik - esetleg ideig-óráig tartó sikerek után - általában ismétlődő kudarcokba fulladnak. Ilyenkor akaratgyengének érzik magukat, és sokszor ezzel vádolja őket a környezetük is. A valódi kérdés azonban nem az, hogy mennyire erős az akaratuk, hanem hogy miért esznek rendszeresen többet, mint amennyire a testüknek szüksége v...
4 280 Ft
Szerző:
Kovács Eszter
Kiadó:
Libertine Könyvkiadó
Oldalak száma:
224

Köszi, jól

Told a talpad a talajba, és nyújtózz az ég felé a fejtetőddel – a könyv, amelyet a kezedben tartasz, épp olyan, mintha ezt a mozdulatsort gyakorolnád jóga közben. Egyszerre erős és könnyed, van mélysége, és égbe törő, felszabadult öröme. Nem kötelez semmire, mégis úgy érzed, a benne foglalt tanácsokat – legyen szó jógáról, meditációról, mindfulnessről vagy épp az extra sült krumpliról – érdemes beépítened az életedbe. Aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy a hogy vagy? kérdésre mosolyogva ennyit válaszolsz: köszi, jól.

4 999 Ft
Szerző:
Mélylevegő Projekt
Kiadó:
Libertine Könyvkiadó
Oldalak száma:
276

Elmerülő

Normális, ​ha így érzek? Ha eszedbe jutott már ez a kérdés a benned, veled vagy körülötted zajló események hatására, talán nem ismeretlen számodra a Mélylevegő Projekt, az a fiatal pszichológusokból álló csapat, amelynek célja, hogy tudományos igénnyel, mégis közérthetően osszon meg információkat a mentális egészségről és a hangulatzavarokról a közösségi médiában. 

4 999 Ft
Szerző:
Mélylevegő Projekt
Kiadó:
Libertine Könyvkiadó
Oldalak száma:
288

Öntöző

Legyél önmagad elmekertésze!

A Mélylevegő Projekt 2020 óta megkerülhetetlen a mentális egészség, illetve a gyakori vagy kevésbé ismert pszichológiai kérdések területén. Ismeretterjesztő, szakmailag hiteles, mégis közérthető tartalmakat megosztó online platformjaik követői száma napról napra nő, a tudásukat könyv formájában is közreadó Elmerülő pedig hiánypótlónak bizonyult az általános pszichés működés megismerésében.

Az általános jelenségek után ideje megismerned és megértened önmagad. Ezt a célt szolgálja az Öntöző, amely egyszerre fog kézen és ad szabadságot az önismereti utad kezdetén. Megdönti azt a bizonyos locsolókannát, hogy a segítségével minél közelebb kerülhess a mentális virágzáshoz, egy olyan állapothoz, amelyben eredményesen tudsz megküzdeni a mindennapok kihívásaival.

Az önismereti munkafüzet segítségével képet kaphatsz arról, ki vagy te éppen, mi fontos a számodra, hogyan működsz. Innen elrugaszkodva pedig különféle kérdések megválaszolásával, hasznos módszerek bemutatásával és a hétköznapok során is alkalmazható technikáknak köszönhetően körvonalazhatod a céljaidat, megismerheted a halogatásod vagy a szorongásod okait, és azt is, hogyan csökkentheted ezek jelenlétét az életedben. Mindeközben növekedésnek indulhatnak az életedben a jó dolgok, hiszen ráeszmélhetsz a saját határaidra, leszámolhatsz az időrablókkal, és megtanulhatod a célra vezető kommunikáció alapjait.

Az Öntöző téged szolgál, rólad szól, a mentális egészséged megteremtéséhez és ápolásához azonban rád is szükség van. Ehhez az önismereti munkafüzethez újra és újra visszatérhetsz elmekertészkedésed során.

4 999 Ft